Szint(e)-vetélkedő

November 16-án rendezték meg a Laterum kollégium második emeleti tanulójában a már hagyománnyá vált Szintvetélkedőt. Ennek előzményeként 6-8 fős csapatok jelentkezését várták, ám sajnos a kötelességek közbeszóltak, – hiszen mégiscsak egyetemisták vagyunk –, ugyanis mikor megérkeztem az eseményre, döbbenten tapasztaltam, hogy csupán egy csapat van jelen. Mint később kiderült, a gólyák másnap élettan zh-t írtak. Egyszóval szinte úgy tűnt, nem is lesz semmilyen Szintvetélkedő, de végül aztán máshogy alakultak a dolgok, hála a leleményes, lazításra vágyó diákoknak.

Az eredeti terv tehát borult, mely szerint a csapatok különféle versenyszámokban vesznek részt, így végül sörpongoztak az egybegyűltek. Egyébként ezt az ötletet is olyan lelkesedés fogadta, mintha a hagyományos tervet követték volna a szervezők. Új, 2-3 fős csapatok neveztek ötletes, fantáziadús nevekkel. Hoztak asztalokat, felállították a műanyagpoharakat – hatot-hatot háromszögalakzatba. Kezdetben 6 csapat volt: a Dákó Slukkolók, a Jézus Dereje, a Zsidók, a Mama Macik, a Papa Macik és a Jutifali. Később csatlakozott még két másik: a "(. )( .)vihar" és a "Tóték" is. És már kezdődhetett is a játék!

A találatokat követően pacsik csattantak és egy-egy csapat tagjainak torkából hatalmas üdvrivalgás tört fel, melyet biztos vagyok benne, hogy még a folyosó túl-végén is hallottak az ott lakók, így - akár akarták, akár nem - ők is pontos tájékoztatást kaptak a játszmák percről percre történő alakulásáról.

A lelkesedés nem lankadt egyik csapatnál sem, így a Dákó Slukkolók és a Mama Macik szerezték meg az első, illetve a második helyet és ők jutottak tovább az Összkollégiumi Szintvetélkedőre is.

A harmadik helyért még két csapat versengett, végül – hosszas küzdelem árán – kiderült, hogy az utóbbi csapatnak, azaz a Tótéknak sikerült elnyernie a dobogós helyezést, így végül ők is megkapták a megérdemelt nyereményüket.

Összességében tehát annak ellenére, hogy a kezdetekkor úgy tűnt, nem lesz semmiféle Szintvetélkedő, korántsem a várt érdeklődés mutatkozott a hallgatók részéről, de végül mégis egy remek este kerekedett a történetből. Ebből többek között az is látszik, hogy ha másként is alakulnak a dolgok, mint ahogy azt vártuk – például hogy csak egy csapat nevez, és a remélt emberek negyede jön el – akkor is össze lehet hozni egy bulis estét, hisz’ néhány pohár, egy pingpong labda, jó zenék és lelkes emberek mindig akadnak.

Blatniczky Anna

Ki is volt Szent Márton?

Szent Márton nevét hallva, először a ludak közt bujdosó, köpenyének felét egy koldusnak adományozó fiatalember képe vetül elénk. Szent Márton egy jómódú pogány családba született 316- ban Savariában, a mai Szombathely területén. Apja a római légióban való szolgálatáért jutalmul Itáliában kapott földbirtokot, így a család végül ott telepedett le. Márton már egészen fiatal korában érdeklődött a kereszténység iránt és 12 éves korában fel is vette a vallást, de csak később, húszas évei táján keresztelkedett meg. Legendája szerint egy hideg, téli estén egy koldust látott meg Ambianum város kapujánál, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. A szerencsétlen vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét történetünk főszereplője felé és alamizsnát kért. Márton azonban, így szólt:

„Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénzem nincs a zsebemben, de azért várj, csak segítek rajtad!” Azzal levette széles köpenyét, kardjával kettéhasította és felét odaadta a koldusnak. Nos, röviden így szól az Ő története. 

A Szombathelyi Képzési Központban, november 9- én az Ő emléke előtt tisztelegve született meg az immáron hagyománnyá vált Szent Márton napi jótékonysági vásár. Azoknak, akik ellátogattak a rendezvényre, lehetőségük volt megvásárolni különböző, ínycsiklandó házi készítésű süteményeket, libazsíros kenyeret, forró teákat, forralt bort, amelyeket a Hallgatói Önkormányzatunk szorgos tagjai készítettek el. Mindemellett voltak még különböző ajándéktárgyak is, melyeket felajánlásokból gyűjtöttünk össze. Továbbá idén a program keretében a hallgatóknak lehetőségük nyílt ’kívánságégetésre’ is, ami elég nagy érdeklődést keltett a látogatók körében. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy titkon mindenki bízott abban: kívánsága a lángoknak köszönhetően majd valóra válik.

Az idei évben is nagy sikert aratott ez az esemény, és ami a legfontosabb, hogy egy kicsit talán mindenkit átjárt a Szent Márton nap szelleme az adakozás által.

Fekete Virág

Mi, szombathelyi gólyák is felavattattunk

Tejszínhab, musculus sternocleidomastoideus, autóverseny, gyermekdalok. Ez a néhány dolog így együtt csak azoknak jelent bármit is, akik ott voltak október 12-én a Szombathelyi Képzési Központ tetőtéri klubjában. Amikor este hétkor gyanútlanul beléptünk az épületbe, még egyikünk sem sejthette, hogy tulajdonképpen mi is vár ott ránk. A gólyaavatótól sokszor tartanak az elsőévesek, de HÖK-öseink remekül összeállított programsorozatának hála mindannyian nagyon jól szórakoztunk együtt.

Először közösen megtanultuk a gólyatáncot, persze jól elfáradtunk, így pihenés képpen közösen megnéztük a gólyatáboros videót. Ezután megkezdődhetett az avatás. 

A remek feladatoknak köszönhetően tejszínhabot mostunk ki még az orrunkból is, majd egy négykézlábas rendhagyó autóversenyen vettünk részt. Ódákat zengtünk a HÖK-ös hölgyekről, csapatindulót írtunk, énekeltünk és szavaltunk is. Divatos ruhákat terveztünk, egyedi sorversenyeken vettünk részt. 

Az eredményhirdetésen kiderült, hogy a verseny nagyon szoros volt, de a ’Hat melltartó, egy boxer’ csapat végül legyőzte a ’Musculus csapatikusz’ tagjait. Az eseményen díjat nyert az év gólya fiúja és -lánya is. 

A döntés azonban nehéz volt, mert az összes kis gólya rendkívül aktív volt. Végül is két-két díjazott került ki mindkét nem képviselői közül, mégpedig Szegedi Ádám és Rákos-Zichy Olivér, illetve Hermán Alexandra és jómagam Fekete Virág. 

Nagyszerűen szórakoztunk és abban is sokat segített ez az este, hogy jobban összecsiszolódjunk. A szervezők remek munkát végeztek és nagyon hálásak vagyunk, hogy Nekik köszönhetően egy ilyen élménnyel gazdagodhattunk. 

Fekete Virág

No - Shave November vagy Movember November

Egyik avagy másik, az itt a kérdés. A nép nagyobb része bizonyára hallott már ezeknek a mozgalmaknak az egyikéről legalább. Azonban abban az esetben, ha ez mégsem így lenne, segítek egy keveset.

Kedves Lányok! Úgy hiszem számotokra is ismerős lehet a kép, amelyet most rögtön le is festenék. Gyönyörű szőrös férfiúi ábrázat, amely valahol a legmélyén hirtelen megrándul és az arcszőrzet alatt saját szemünkkel nem látjuk ugyan, hanem sejthetjük csupán, hogy a rejtőzködő ajkak éppenséggel egy titokzatos mosolyra húzódnak.

Nyilvánvalóan sokfélék vagyunk és ennek következményeként mindannyian másképpen vélekedünk az alábbi tényállásról, ámde kérdem én: létezik - e férifasabb látvány egy borostás, szakállas és végezetül bajusszal keretezett szőrös orcájú fiatal legénynél? A lányok közül erre most sokan azt fogják mondani, hogy nem az ő esetük, a srácok pedig megannyian, hogy kicsit sem az ő világuk borotválkozás nélkül akárcsak a sarki fűszeresig elsétálni. Valószínűleg ők fognak elsőként érdeklődni köztudottan simabőrű társaiktól is, hogy ugyan már hozzájuk is betörtek és tőlük is a televíziót lopták el, amelyen éppenséggel a borotvát tárolták már hosszú évek óta?

A szőrmók sztori Amerikában kezdődött, ahol 6 éve két hölgy kitalálta: ha az emberek, csak egy havi borotválkozásra, gyantázásra és hajvágásra elköltött pénzüket felajánlanák a rákellenes szervezetek számára, máris hatalmas segítséget nyújthatnának az arra sajnálatos módon rászorulók részére. Az évek során eme szőrnövesztő mozgalom a felnőtt férfiakat érintő rákos megbetegedések közül a prosztatarák szűrésére kezdett el leginkább koncentrálni.

A szőrüket vadul nőni hagyó segítő szándékú egyének közösségi oldalakon osztják meg a végeredményt fotók formájában, valamint észrevételeiket, gondolataikat a témával kapcsolatban. Így igyekeznek mindjobban felhívni a figyelmet a szűrővizsgálatok fontosságára. Azonban a borotvahasználat efféle mellőzése következtében még nem lesz kevesebb a daganatos megbetegedés, sem a kezelésre szoruló beteg, így végezetül az egyik legfontosabb lépés, adakoznak a nem meghatározott, hanem általuk választott rákellenes szervezetek valamelyikének.

A No – Shave November mozgalom a ’Ne borotválkozz novembert’ takarja, míg a Movember November az angol moustache=bajusz szóból és november szavak összetételéből született, tehát konkrétan a bajusz növesztésére történő felhívásra utal.

Azt mondom, hát segítsen, aki megteheti, mert nincs is férfiasabb látvány, mint egy szőrös ábrázatú egészséges férfi!

Kaszás Kinga

Halottak napján a halottak vigyáznak az emberre

Mindenszentek és a Halottak napja a meghaltakra történő emlékezés ideje. November 1-én, Mindenszentek napján azokra a szentekre emlékezünk, akiket a naptár név szerint nem emel ki. Halottak napján, november 2-án pedig szeretett elhunytainkra emlékezünk. A katolikus egyház hitvallása szerint ezen a napon az élő és az elhalt hívek egy titokzatos közösséget alkotnak.

Mindenszentek ünnepe régi római gyökerektől eredeztethető. A hajdani rómaiak hőseiket és őseiket istenekként és félistenekként tisztelték. Tiszteletükre bálványokat emeltek, illetve szentélyeket állítottak. Marcus Agrippa Kr.e. 27- ben megépíttette a Rómában található Pantheont, azzal a céllal, hogy a papok az összes isten tiszteletére itt mutathassák be áldozataikat. Az épületet később 609. május 13- án keresztény templommá alakították át. Ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére felszentelte, így e jeles nap adott alkalmat a hagyomány megteremtésére. Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellékkápolnáját nem csak minden vértanúnak, hanem minden ’tökéletes igaz’- nak a tiszteletére is felszentelte. Mindenszentek napja azonban 835- ben vált hivatalos ünnepnappá a keresztények körében, amikor Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan is elismerte. Érdekes tény, hogy Mindenszentekről már a 4. században is megemlékeztek egyes vallási felekezetek. Az ortodox vallásúak ebben az időben május 13- án, illetve pünkösd első vasárnapján emlékeztek meg szentjeikről, megholtaikról.

Az egyház 998 óta tart megemlékezést Halottak napja alkalmából. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely szerint 1000- re világvégét jósoltak. Az apokalipszis teóriája miatt az emberek igyekeztek ’jó viszonyt ápolni’ a halottakkal és úgymond jó barátságba kerülni az elhunytak szellemeivel. A meghaltak sírjain gyertyákat helyeztek el azt gondolván, hogy a szegény fázós lelkel annak fényénél majd felmelegedhetnek. November 2.- ai halottak napjának ötlete Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048) származik. Az apát ezt az emléknapot a Cluny Anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezettette és ennek a rendeletének köszönhetően - mely 998- ra datálható -, hamarosan a bencés renden kívül is megünnepelték, emellett a tradíció mindmáig fennmaradt. A szokást a római katolikus egyház is átvette a 14. századtól. Halottak napján sok helyen gyászmiséket tartanak, melyek prédikációi az örök életről és a feltámadásról szólnak.

Számos népi hiedelem és szokás tartozik a Halottak napjához. A különböző szokások eltérőek voltak országon belül, de nemzetenként is más és más hagyományokkal tisztelték meg az üdvözült lelkek emlékét ezen a napon.

A régi magyar népnyelvben a Halottak napját ’lölkök napjaként’ vagy a ’lelkeknek emlékezeteként’ tartották nyilván. Magyarországon ma is szokás a halottak emlékezetére a sírok rendbetétele, az elmúlás jelképeként az emlékhelyek krizantémmal és őszirózsával történő feldíszítése, valamint gyertyák gyújtása a megholt lelkek tiszteletére. Gyertyát gyújtani nem csak azért illik, hogy jelképesen emlékezzünk az elhunyt szeretteinkre, hanem egyes hiedelmek szerint az a célja, hogy a világosban kiszabadult lelkek, újra visszataláljanak a saját sírjukba, ne kísértsenek és ne nyugtalanítsák az élőket. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért sokfelé szokássá vált, hogy számukra is megterítenek, kenyeret, sót és vizet tesznek az asztalra. A bukovinai magyarok sütnek, főznek, majd kiviszik az elkészült finomságokat a temetőbe és ott elosztogatják, míg egy másik szokás szerint ahány halottja van a háznak, annyi gyertyát gyújtanak otthon. Régebben figyelték kinek ég el leghamarabb a gyertyája, mert a néphagyomány szerint az hal meg előbb, akinek elsőként elaludt a gyertyája. Szeged környékén egyesek üres kalácsot sütöttek halottak napján - melyet ’kolduskalács’ és ’mindönszentek kalácsa’ néven is emlegettek -, majd a temető kapujában imádkozó koldusok között osztották szét. Ezzel a gesztussal lehetőséget adtak a koldusoknak, hogy ők is méltóképpen megemlékezhessenek elhunyt szeretteikről. A jászdózsai emberek nem csak a temetőben gyújtottak fényt, hanem odahaza is égve hagyták a lámpát, mondván a halottak otthon szét tudjanak nézni.

A Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a néphit szerint a halottak a templomban miséztek. Ezeken a napokon a munkavégzés is tilos volt, nehogy megzavarják a holtak nyugalmát. Régi magyar hagyományok a mosást és a meszelést is tiltották. Úgy tartották, ha aznap mosnának, akkor a hazajáró halott a vízben állna és azért nem meszeltek, mert különben a férgek ellepték volna a házat.

Portugáliában, Spanyolországban és Mexikóban szokás, hogy ezen a napon felajánlásokat tesznek. Spanyolországban e napon előadják a Don Juan Tenorio című darabot. Az angol nyelvű országokban tradícionálisan elhangzik William Walsham How - For All the Saints - Minden Szenteknek - című himnusza.

Az ünnep célja, hogy az összes szentet – és nem csak azokat, akiket az egyház hivatalosan szentnek nyilvánított - egyazon napon ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyílvánítja: ’Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásunkra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.’

Hodován Szabina 

Fehér kocsin piros vér: mentők 1956-ban

Az Országos Mentőszolgálat mindössze nyolc éve üzemelt, 930 állomással és 400 gépkocsival, mikor kitört az október 23-i forradalom. A kórházak és mentősök nem álltak készen ennyi sérültre, sem személyi, sem anyagi téren. A kórházak kórtermei betegekkel zsúfolva voltak, így az ágyak 10 százaléka maradt a forradalmi sérültek számára. A harcok kereszttüzében álló belvárosi kórházakban különös gyorsassággal teltek meg a szabad helyek sebesültekkel.

Markó utcai Mentőpalota pincéjében Dr. Orovecz Béla, az OMSZ akkori főigazgatója október 24-én reggel, a második világháborús tapasztalataira hagyatkozva szükségkórházat nyitott a rengeteg sérült fogadására.

Pincekórház

A pincében sebesültek ezreit látták el a mentősök. Műtőt külön blokkban alakítottak ki. A szállításra alkalmas betegeket pillanatnyi tűzszünetben vitték tovább a legközelebbi kórházakba. A Markó utca közelében folyó harcok miatt, nemcsak az élelmiszerellátás ütközött akadályba, hanem a hazajutás is, így az egészségügyi személyzet „bent alvós” műszakot teljesítet.  Dr. Kovács Gábor, a mentőkhöz a forradalom előtt egy hónnappal csatlakozott. Így idézte fel mentős emlékeit: "Azt néztük, hogy melyik sérültet vigyük el, kinek van nagyobb esélye az életben maradásra. Tényleg bokáig jártunk a vérben, ez nem túlzás, estünk-keltünk a vértől csúszós betonon, halálhörgés és jajgatás közepette, ezt nem lehet szavakkal visszaadni, borzalom volt. Egész nap hordtuk a sebesülteket meg a hullákat."

A sebesültek ellátása gyors munkát igényelt, rengeteg laikus önkéntes segített a mentésben. Nem volt véletlen, hogy a betegdokumentáció gyakran elmaradt, illetve naplók és kartonok tűntek el.

„Forradalmi” betegségek

A forradalom alatt az általános esetkivonulásokon száma is megugrott, a félelem, a fokozott stresszhelyzet, a bizonytalanság sok terhes nőnél megindította a szülést, másoknál akut belgyógyászati, neurológiai és pszichiátriai tüneteket produkált. A járóképes betegeket mielőbb hazaengedték a belvárosi kórházakból, az életveszélyes állapotban lévőket pedig a tűzszünetekben szállították egyik kórházból a másikba az OMSZ közreműködésével. A mentőszolgálat számára ebben az időben nem volt megállás.

„Forradalmi” sebesülések és sebek

Kézifegyverektől származott a lövési sérülések több mint 75 százaléka, a többit ágyúk, tankok, gránátok okozták. A sérülések 57,3 százaléka végtagsérülés, 27,8 százaléka hasi- és mellkasi-, 14,9 százaléka fejsérülés volt.
A harcok következtében Magyarországon feltehetően 2700 ember vesztette életét, ebből Budapesten 1945 fő. Az Országos Mentőszolgálat 1956-os eseménynaplója szerint 25.680-nál több mentőfeladatot látott el 1956-ban, mint 1955-ben. A többletszám túlnyomórésze 1956-os sebesültszállítást jelentett.

A Pincekórház ma a Kresz Géza Mentőmúzeum része, amely a Markó utcában látogatható, itt a korabeli eszközöket és mentőautókat is meg lehet nézni.

Lénárt Eszter

A „mi” kis gólyaavatónk - Zalaegerszeg

Az elsősök hivatalos beavatását minden évben izgatottan várja felsőbb éves hallgató és gólya egyaránt. A Zalaegerszegi Képzési Központban idén szeptember 27-én rendezték meg az eseményt.

Délután 6 órakor gyülekezett a tömeg az egyetem B kollégiuma előtt. A negyedévesek kapták a megtisztelő gólyapásztor címet és ötletes jelmezekbe bújva kezdték meg az elsősök csapatokba osztását. Hét csoport kezdte meg a versenyt, közülük katonákkal, minyonokkal, rockerekkel, indiánokkal és valódi birkapásztorokkal kerülhettek egy társaságba a gólyák. A jó hangulat már rögtön az első perctől érezhető volt, köszönhető ez mind a pásztorok, mind a kíváncsi nézők és persze a gólyák hozzáállásának. Miután a csapatok összerendeződtek a hagyományokhoz híven először a városba indultak el teljesíteni a feladatokat. A négy állomás a kollégium közelében volt, ahol a kvíz kitöltésétől kezdve a mályvacukor evő párbajon át, a gyerekkorunkban játszott dombon leguruló versenyig mindenben részük lehetett a hallgatóknak.

Sötétedésre már az összes csapat felfokozott hangulatban várta a soron következő feladatok végrehajtását a tornateremben. A szervezők idén törekedtek arra, hogy minél inkább csapatépítő jellege legyen a vetélkedőnek, ezzel egy még jobb közösséget igyekeztek kialakítani a hallgatók körében. A tornaterem megtelt, sokan ellátogattak a Pécsi-, Kaposvári- és Szombathelyi Képzési Központokból, valamint a szomszédos BGE és Pannon Egyetemről is érkeztek nézők.

Miután a csapatok felsorakoztak, a szervezők ismertették a feladatokat és megkezdődtek a sorversenyek. Az első hangulatfokozó feladat „centrifuga” névre hallgatott, aki ott volt, tudja mi volt a feladat. Személyes kedvencem a forma1-es játék volt, ami egy igazán kreatív és összetett feladatnak bizonyult. Itt szükség volt egy sofőrre, valamint négy kerékre, aki őt szállította a két-két karjánál és lábánál fogva. A startot és a célt is beleszámítva öt megállót kellett teljesíteniük a versenyzőknek, ami tartalmazott ’tankolást’, kerékcserét és kerékfújást. A célba leggyorsabban beérkező csapat kapta a maximális pontot a zsűritől. E két feladaton kívül még számos kihívást teljesítettek a gólyák, úgy, mint az emberi piramist és a egy másik fajta váltó versenyt. Ugyanakkor visszaidézhettük egy kicsit az olimpiai hangulatot is a „400 vegyes” elnevezést kapó feladatnak köszönhetően.

Összegzésként azt írhatom, hogy egy szórakoztató, összekovácsoló avató volt ez és felejthetetlen élményt nyújtott az idei év gólyáinak és a többi résztvevőnek is.

Dan Zsanett