SPRING BREAKERS FEST

Idén áprilisban, ellátogattunk az először megrendezésre kerülő tavaszi fesztiválra „SBF”-re karunk és a dékáni szünet jóvoltából. Hogyan is kellene ezt elképzelni? 

Haverok, programok, sport, buli, jókedv és rengeteg ETK-s hallgató. Szervezőink megannyi jó programmal készültek nekünk „egészségtudományisoknak”, hiszen aki részt vett ezen a fergeteges eseményen, kizárt, hogy egy percig is unatkozott volna. A rendezvény már reggeltől megnyitotta kapuit. Számos új programot, sportot ismerhettünk meg, amik közül választhattunk, volt ahol nevezni kellett, akár több emberrel együttesen csapatokba összeállva. Mindenki megtalálhatta a neki valót. Voltak különböző sportok/csapatsportok, „chill zone” ahol kötetlen szakmai beszélgetést folytatva lazíthattál kicsit. A csapatok lényege az volt, hogy számos programban együtt vegyenek részt, például főzőversenyben, röplabdában. Akik nem csapattagként érkeztek, ők is számos lehetőség ún. „off program” közül választhattak. Szintén volt, ahol előzetes bejelentkezés alapján lehetett részt venni, de voltak kötetlenek is, mint például aerobic, world jumping, önvédelmi alapismeretek oktatás, mászó fal. Természetesen a bulirész sem maradt el, mivel volt fröccspong és zenés táncos óra. 

Mégis számomra az egészben legjobban a folyton szóló, pulzáló, lelkesítő zene tetszett. Aki ide belépett, azt biztos elragadta az igazi nyári fesztivál hangulat. Közösen érezhettük jól magunkat diáktársainkkal és tanárainkkal egyaránt. A szervezők pedig mindenre gondoltak, még a végig működő büfére is a fesztivál alatt. 

Továbbá gólyatábori nosztalgiát éreztem: pár program ott is szerepelt, mint például a buborékfoci, amit nagyon élveztünk. Sokan nem gondolták volna, hogy idén először került megrendezésre a szervezettsége és a magas létszám miatt. Szerintem, egy ilyen rendezvényen minden kari hallgatónak megéri részt vennie, ez is egy remek lehetőség hallgatótársaink megismerésére és persze a felhőtlen kikapcsolódásra, szórakozásra. 

Kovács Viktória

Mononucleosis infectiosa; avagy a Csók-betegség

„Átvirrasztott éjszakák, száz el nem mondott szó, most már ez vagyok én, egy süllyedő hajó…”

(Zámbó Jimmy: Még nem veszíthetek)

A „Királynak” talán nem a Pfeffier-féle mirigyláz adott ihletet egyik örök slágere megírására, én viszont miután megtapasztaltam a betegséget, rögtön tudtam, hogy egyszer szeretnék beszámolni ehhez kapcsolódó személyes élményeimről. Fáradtságérzet, egy kis torokfájás, megfázás szerű tünetek… így kezdődött minden. A rohanó életmód és a mindennapi teendők mellett egyesek hajlamosak szemet hunyni szervezetük jelzései felett. Sajnos én is így tettem.

A betegség lappangási ideje a szakirodalom szerint 7-től akár 49 napig is eltarthat, az én herpeszvírusom körülbelül két hét után döntött úgy, hogy megmutatja valódi arcát. Egyre gyengébbnek, elesettebbnek éreztem magam, a manduláimon tüszők kezdtek megjelenni, fájt a beszéd, az étel-, italfogyasztás. Felkerestem a háziorvosomat, aki tüszős mandulagyulladáson kívül nem gyanakodott egyébre. Az általa felírt antibiotikumos kezelés mellett a tüneteim rosszabbodtak: a manduláimra fehér plakk nőtt, galambtojás nagyságúra duzzadtak, képtelen lettem magamat ellátni. Az evés és ivás lehetetlenné vált a fájdalomtól. Felkerestem egy másik orvost, aki állapotomat látva azonnal elküldött az infektológiára, ahonnan már nem jöhettem haza: lázasan és gyengén feküdtem be a klinikára. Felállították a diagnózist: egy alattomos vírusfertőzés, a Mononucleosis infectiosa volt mindennek az okozója. 8 napig feküdtem a kórházban; közben szigorúan pépes étrenden éltem, infúziókat, vénásan adagolt szteroidokat és fájdalomcsillapítókat kaptam.

Már a betegség elején kutatásba kezdtem, mi is a Mononucleosis: ezt a fertőzést két vírus, az Epstein-Barr vírus és a citomegalovírus okozhatja. Leginkább cseppfertőzéssel, közvetlen nyálkontakttal terjed (innen is ered szerintem nem éppen találó neve, „Csók-betegség”). A leendő pároddal az első találkozás sem egy egészségügyi kérdőívkitöltésből, romantikus torok leoltásból majd ezt megkoronázva egy közös baktériumkitenyésztésből kell, hogy álljon. Szerintem elég abszurd lenne. 

A Mononucleosis infectiosa egy fertőző vírusbetegség, amely a májat, a szájüreget és a nyirokcsomókat támadja. Kezdetben nem produkál komoly tüneteket, maximum fáradtság, erőtlenség tapasztalható. Akár fiatal gyermekek is elkaphatják a betegséget, de leginkább a 15-35 év közötti korosztály körében gyakori. További tünetek: kaparó torokfájdalom, nyirokcsomó megnagyobbodás, láz, hányás, fejfájás, bőrkiütés; melyek akár 4-7 hétig is elhúzódhatnak. 

Az egy háztartásban vagy kollégiumban élők sincsenek nagy veszélyben addig, amíg nem kerülnek kontaktba az egyén nyálával. A betegségre a legjobb gyógymód a pihenés és a fizikai aktivitás kerülése. A lép-, és májmegnagyobbodás is gyakori tünetegyüttes, más szerveket (tulajdonképpen bármelyiket) is támadhat, a betegség ideje alatt hetekig, hónapokig ajánlott az intenzív testmozgás-, emelés kerülése. 

A betegséget már megtapasztalt barátaim együttéreztek velem, viszont sokan nem tudták, mi fán terem a mononucleosis. Sablonosnak hangzik, de igaz: ha betegen figyelünk testünk jelzéseire, és meg is értjük azokat, már megtettük az első lépést az egészségünkhöz visszavezető úton!

Webbeteg nyomán

Finta Kitti

Filmajánló: Testről és lélekről

Vajon mekkora varázsa lehet egy olyan filmnek, ami egy év után is töretlen népszerűségnek örvend és amit sorra műsorukra tűznek a hazai mozik? Számomra hatalmas. Enyedi Ildikó Arany medve díjas filmjének bemutatója következik. 

Miután megnéztem a filmet az első gondolatom ez volt: „HŰHA”. Mégpedig az a fajta, ami megdöbbenést, kis értetlenséget, elkápráztatottságot rejt önmagában egy kis bizarr és furcsa érzéssel megfűszerezve. Nos, lássuk röviden a történet lényegét. Aki hallott már a filmről bizonyára tudja, hogy a történet egy vágóhídon játszódik. A vegetáriánusok elsőre ellenszenvet érezhetnek, és bár az állatok feldolgozása picit belemart a szívembe, nem a vágóhídi munkálatok állnak történetünk középpontjában. Az itt dolgozó és teljesen különböző személyiséggel megáldott két főszereplőnk ugyanis álmaikban találkoznak anélkül, hogy arról eleinte tudomást szereznének. 

Miután erre egy pszichológiai vizsgálat során rájönnek, szépen lassan egymásba szeretnek. A nyálas-mázas hollywoodi csöpögés helyett igazi egyedi karaktereket kapunk. Főszereplőnőnk elég erősen beleesik az introvertált személyiségtípus fogalmába, és ezzel még enyhén fogalmaztam. Kapcsolatteremtési módjai erősen abszurdak, ami számomra kissé ijesztő. Hogy miért? Már maga a megnyilvánulása, beszéde monoton. Mintha próbálná megtanulni a felnőtt emberek közti kommunikációt, mindezt bemagolva. A Morcsányi Géza által megformált Endre kapcsolatteremtési motivációi ugyanakkor elsőre kicsit érthetetlenek. Bizonyára meglátott Máriában valami különlegeset… Na, de mégis, mit?! Az abnormális zárkózottságot? Ezt valószínűleg, csak ő tudhatja. Nem is boncolgatnám nagyon, mivel, mi ezt biztosan nem tudhatjuk. Bár számomra a férfi karakter nem szimpatikus. Szereplőink elemzésén túl mindenki figyelmébe ajánlom azon alapkérdéseket, melyek a felszín alatt bújnak meg a filmben: mi motivál, mit és mennyit bírsz, mikor adhatod fel céljaidat? 

Összességében engem megragadott a Testről és lélekről, még a megtekintés után is több órán keresztül voltam hatása alatt. Személy szerint csak ajánlani tudom, ha másra nem, csak azon célból, hogy megnézd és eldöntsd, tetszik e. 

Kovács Viktória

Ismerkedési szokások

Tippek és trükkök, hogy hol és miként találkozhatunk manapság legegyszerűbben hátralevő életünk igaz szerelmével… 

Csak úgy, mint máskor, most is egy kis történelemmel kezdeném irományom. Fontosnak tartom ugyanis, hogy összevessük a jelen tényállást a régmúlt, illetőleg a nem is annyira régmúlt helyzettel, hisz’ ez igencsak fontos a megfelelő következtetések levonásához és ez által a bevezetőben említett célunk eléréséhez. 

Nálam a világból sokkal többet látott emberektől, tehát biztos forrásokból tudom a következőket, de csitt: az emberek réges-régen még úgy ismerkedtek egymással, hogy ifjúsági klubokba, szakkörökre, diszkóba (utóbbi bizonyosan újdonság), focimeccsre, falunapra, majálisra, buszos kirándulásokra és sorolhatnám a nosztalgikus időkben népszerű programokat még ezerszámra, hogy hova is jártak. Mindez úgy hangzik, hogy ’ persze, mert most mintha nem járnánk ilyen helyekre?! ’ és én mit akarok itt ezzel úgy egyáltalán. Nos, csupán annyit szeretnék, hogy azért mintha mi egy kicsit csak másképpen csinálnák ezeket a dolgokat, nem? 

Nézzünk egy egyszerű példát, mondjuk a fent említett diszkóval kapcsolatban. Napjainkban nyilván járt már mindenki efféle rejtélyes helyen, így talán nem fontos részleteznem az ott fellelhető állandó arcokat, a fergeteges közeget. A parkett ördögei is érdemelnek néhány szót, bár már az sem számít ugyebár, hogy az ember lánya tudja-e egyáltalán, hogy kivel ’ táncol ’ és most nem arra gondolok, hogy nem ismeri a táncpartnert, hanem hogy konkrétan nem is látja, mert csak bele kell tolatni a szerencsés illető ölébe, avagy fordítva. A Szomszédok című sorozatot hoznám fel, hogy tükröt állítsak, mert azért nem volt az olyan nagyon régen, de ’úúúgy hallottam, hogy ezek a szórakozóhelyek akkoriban tényleg így néztek ki. Talán hihetetlen lesz, amit ezek után még mondok, de ott még beszélgetni is lehetett és valóban összejöttek nagy szerelmek, de ez számomra már elképzelhetetlen és azt gondolom, hogy ezzel nem is vagyok annyira egyedül. 

Boncolgassuk tehát egy keveset a jelen lehetőségeinket. Nyilvánvalóan szeretne mindenki ’ boldogan éltek, míg meg nem haltak ’ befejezést. Még a Grimm történetekben szereplő általában brutális halállal haló szereplők is, ezért is írtak nekik az eredeti végződésekhez képest egy vidámabb sztorit és talán egy kicsit azért is, hogy minket motiváljanak. Mert lássuk be motivációra szükségünk van a lehetőségeinket alapul véve. 

Mit látunk tehát ma? Mindenki rendkívül boldog, párkapcsolatban él, eljegyzik, férjhez megy, jön a baba, stb. Honnan is tudjuk ezt ilyen biztosan? Természetesen a 100%-os hitelességgel operáló közösségi portáloknak köszönhetően. Még egyszer mondom tehát: mindenki nagyon boldog, aki nem, az viszont nagyon nem és ezt fontosnak tartja tudatni minden elérhető emberrel. Persze vannak egyéb kategóriák, de nem szeretem ezt a szót, így inkább képzelje el mindenki maga, hiszen tegyük a kezünket a szívünkre, mindannyian tudjuk, hogy mi hova tartozunk ebben a virtuális közösségben. 

Tehát ezt látjuk minden nap, és aki egyébként sem boldog, az még boldogtalanabb lesz, ha a másik boldog, de aztán a boldog sem mindig olyan boldog, mint amilyen boldognak tűnik és így tovább… Jó szó ez a boldog. Értjük ugye, ez bizonyára szintén nem újdonság. 

Tudom, hogy sokáig húztam a nagy megoldást, de véletlenül sem szeretném elmulasztani lehetőségek ismertetését. Szóval, ha új emberekkel szeretnétek megismerkedni feltétlenül menjetek diszkóba, és miközben egészségügyi kitérőt tesztek még mindig bőven marad időtök jobbra vagy balra húzni valakit okoskészüléketek hatalmas kijelzőjén, annak hatalmas szemeit alaposan megvizsgálva. Viccet félretéve nem tudom, hogy mit javasolhatnék, mert szívesen mondanék valami csodaszert, de egyelőre még én sem ismerem. Ha egyébként valakinek van ötlete, tudja, hogy hol talál. Előre is köszi…

Kaszás Kinga

Félelem és reszketés Bálint napján

Az ünnepek agresszív barom állattá tesznek minket, ha azokat nem olyan emelkedett és nyugodt hangulatban ünnepeljük meg, mint ahogy azt elődeink kitalálták réges-régen egy amerikanizmusoktól mentes világban. Bizony, az Újvilág kultúrája begyűrűzött hozzánk vadnyugatostul, Madonnástul és Valentin napostul, mindezzel párhuzamosan pedig felgyorsult az életvitelünk is. Kiskoromban például nekem Valentin volt minden nap, mikor közös megegyezés alapján a kislányok szoknyája alá kukkanthattam az oviban. Most meg már külön formalista, skolasztikus, gyakorlati ünnepünk van rá! Ennek örömére fogadjátok nagy nagy szeretettel ezt a kis anekdotát egy mérhetetlenül rosszul sikerült február 14-ről. Vigyázat, fullba tolt kreténizmus következik!

Kezemben alig megtépett rózsával és egy hatalmas ajándékszatyorral állok a kapualjban. Az órákon át tartó rohangálásban rendesen kimelegedtem. Míg vadul nyomkodom a kaputelefon kódjait az esőben, felrémlik mai Canossa-járásom históriája.

Ugorjunk is rögtön történetünk kezdetéhez: ma reggel jutott eszembe, hogy Valentin nap van. Az iskolapadban ülve germán precizitással szépen átgondoltam a délután további, bevásárláshoz kapcsolódó részét és megbeszéltem egy találkozót lelkem kuglófjának egyetlen mazsolájával, a barátnőmmel az albérletében. Tehát rózsa az kell, mert piros és levágott állapotban effektíve halott növény, aminek gondoskodás mellett is csak napjai vannak hátra, ezáltal a szerelem egyik egyetemes szimbóluma. Ja. Meg az az izé, az a hétköznapi szaloncukor. Bonbon! Ha a keretem engedi bedobok még egy plüssállatot is, akkor aztán az egész ajándék fain lesz. 

Lelki kezeimet dörzsölgetve lépek be a helyi hiperszuper ajtaján, mire az első pofont kapom. Tömeg van! Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Zhonti, Zin Zin című számát kezdi el lejátszani magában a fejem. Hagyjál már cerebrum, most nem a kazah Psy-re, hanem csodára van szükségünk! A polcokat sáskák módjára megrohamozó férfiak díszes társaságát gyarapítva, amit érek azt magamhoz veszem. Sikerül kettő plüssállatra szert tennem a rohamosan ürülő polcokról. A részben sikeres vadászat után következik a csereüzlet. Közgazdasági gyorstalpaló kezdőknek: mikor árucserén alapuló kereskedelmet folytatunk, mint ahogy én teszem, azt barterezésnek hívják. Egy kollégát sikerül is megszabadítanom egy doboz bonbontól egy 25 centis plüssmackóért cserébe. Az üzletelés közben egy helyi Pumped Gabó sétál el előttünk hetykén, büszkén egy fél méteres plüssállattal. Mindkettőnk irigykedő nézése bizonyítja, hogy vannak olyan élethelyzetek, mikor a méret a lényeg.

Akciós valentin napi pezsgőt is szerválok! A kasszához érve derül ki, hogy ez az akció csak pároknak szól, és akkor él, ha együtt veszik meg. Mélyen az eladó szemébe nézek, hogy érezze kimondatlan kérdésem: elvtársam, mi a cukorba forgatott maci f…a van?! Lehet, hogy a bekattanás szélére értem, és idegállapotban vagyok, de most szinte még akarom, hogy ellenkezzen velem. Orálisan fixált barátunknak, akinek mindig, minden körülmények között kell valaminek lenni a szájában, és most éppen egy tutti-fruttis rágóval fröcsög egyre közelebb kerülő arcomba, talán egy pillanatra átfut a fején, hogy nem most kellene szórakozni velem. Kettőnk közül én kapcsolok előbb, és a korábban barterbarát ipsét, aki éppen mögöttem áll a sorban, magamhoz húzom és faarccal jelentem be, hogy mi egy pár vagyunk. Igen – bólogatok - nem a tradicionális fajta. Szerencsére a „párom” is gyors észjárású, ezért rögtön bejelenti, hogy valamit elfelejtett, várjam már meg és rögtön fut vissza egy másik üveg pezsgőért. Addig a sor vár, én pedig igyekszem ugyanolyan türelmetlen arccal nézni egy vadidegen férfi után, mint mikor a barátnőm tipeg vissza valamiért a boltban. Persze, a látszatot fenntartva meg kell várnunk egymást, továbbá mikor fizetésre kerül a dolog hatalmas bociszemekkel mered rám, mintegy kimondatlanul is elismerve, kettőnk közül én kezelem a családi kasszát. Még mit nem Tihamér, az a te motyód! – horkanok fel, mire búsan veszi elő pénztárcáját és derül ki bankkártyájáról, hogy Ernőnek hívják.

Mély búcsú után indulok kifelé, közben pedig a helyi virágárushoz is beugrom. Ketten állnak előttem. Mikor az előttem levő sorra kerül bejelenti, hogy szeretne egy csokrot készíttetni, csak és kizárólag piros rózsákból. 36 darabból. Abban a pillanatban úgy érzem magam, mint azok a férfiak, akiknek a merevedéséhez már be kell fektetni a gyógyszeriparba. Az eladó persze egyből válaszol, sajnos annyi piros rózsájuk már nincs, de szívesen kipótolja fehérekkel. Az úrnak, aki mellesleg egész jó ötletet adott, úgy már nem felel meg, így csak 3-at kér. Hálát adok az összes vallásnak. Az utolsó rózsát én hozom el. Kilépve egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valami húzza kifele a virágot csomagolópapírostul a kezemből. Egy nagyon szép, de vérmesen buta képű husky csócsálja éppen a rózsámat! Annyira abszurd jelenet, hogy még reagálni sincs időm mielőtt a nyugdíjas gazdi néni egy hatalmasat rántana a pórázon és rászólna a kutyájára. „Ne haragudjon fiatalember, Kópé imádja a virágokat, ugye nem lett baja a magáénak?” – kérdezi is rögtön, mire én éppen, hogy felocsúdva a sokkból csak rázom a fejem, hogy nem. Hát egy kicsit megette, de nem baj. Sötét van, nem fog látszani. (Odáig már nem jutok el logikailag, hogy a lakásban égni fog a villany.)

Diadalittasan érek a célpont háztömbhöz. Csengetek. Esik. Nincs válasz. Így hát megcsörgetem szerelmem a mobilján. Mint elmondásából kiderül, sajnos közbejött egy váratlan esemény. Az egyik barátnőjének azonnali támogatásra van szüksége. Tudniillik a barátja a hipermarketben egy ismeretlen férfival szeretőnek adta ki magát, és a nem mindennapi epizód hatására elbizonytalanodott, így át kell gondolnia a kapcsolatukat. Ezért hát ne haragudjak, de el kell napolnunk a találkozót. Fülem-farkam behúzva igyekszem vissza a szobámba, ahova belépve az ajándékokkal úgy döntök, hogy végre megnézem a Szerelmünk lapjait Ryan Goslinggal és Rachel McAdamssel. Vajon mit zabálnak ezen a filmen a nők? A barátnőm is vagy egy éve rágja a fülem, hogy nézzük meg. Minek? A lehető legkritikusabb módon állok hozzá. Két óra múlva azon veszem észre magam, hogy egy üres bonbonos dobozzal és pár taknyos zsepivel körbebástyázva kisírt szemekkel szorítom magamhoz a kedvenc alvópárnámat az ágyamban. A romantika nem fair a férfilélekkel.

Tóth Tibor

Kinesio Tape mindenkinek?!

Manapság egyre nagyobb divatnak örvendenek a kinesio tapek. Mindenhol ezt látjuk: a tv-ben, sportolókon, a szomszédban, az ismerősünkön. Akárki akárhol hozzájuthat a szalagokhoz, ugyanis a megvásárlásukhoz nem szükséges papír. Sajnos a legtöbb ember már úgy véli, hogy a használatukhoz, felragasztáshoz sem szükséges semmilyen háttértudás, hiszen a népszerű videó-megosztó oldalakon kellő információhoz juthatnak a felhelyezésével kapcsolatban. Hát NEM! De előbb inkább ássuk bele magunkat a kinesio tape történetébe.

Az eredeti kineziológiai tape-ket Dr. Kenzo Kase és Nitto Denko fejlesztette ki és kezdte el gyártani az 1970-es években. Célja, hogy kihasználja a test öngyógyító folyamatait. Fő irányvonalai: a bőr és az izomzat neutrális és energetikai rendszerei.

Hatása: izomfunkcióra gyakorolt hatás, izomfunkció támogatása, izom tehermentesítése, vagy éppenséggel tonizálása, a lymphaticus rendszer aktiválása, nyirokáramlás sebességének növelése, fájdalomcsillapítás, izületi funkciók segítése: passzív támogatás, stabilizálás, funkcionális korrektúra, proprioceptív stimuláció, valamint a cuti-visceralis reflexek: ahol a bőrön keresztül hatunk a szervekre.

Mi a jelentősége a színeknek? Sokszor merül fel ez a kérdés és a találgatások: az egyik biztos erősebb, mint a másik. Nos, most leleplezem nektek a nagy titkot: a színeknek az erősséghez nincs semmi köze. Igaz, egyes elméletek szerint minden szín - ahogyan minden ember teste is-különböző rezgéseket közvetít. Azonban egy jobban elterjedt elmélet szerint a színterápiában van szerepük.

Kék – Nyugalom: Hűsítő, nyugtató, pihentető szín, görcsoldó, gyulladáscsökkentő hatású.

Fekete – Erő: Fokozza a piros és a kék szín hatását.

Bézs – Semleges: Testszínű, semleges hatású, egyáltalán nem feltűnő, esztétikai okokból gyakran használt szín.

Pink – Lazítás: Nyugtató hatással van a testre, az izmokat is ellazítja.

Narancs – Serkentés: Meleg, aktív szín, enyhíti az izom feszültségeit és görcseit. Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.

Vörös – Aktivitás: Melegséget, aktivitást, dinamizmust sugároz. Energetizáló hatású, fokozza a vérkeringést.

Lila – Kiegyenlítődés: Egyesíti a kék hűsítő és a vörös aktivizáló hatását.

Zöld – Harmónia: Relaxációs és nyugtató hatású. Ízületi gyulladásra ajánlott.

Citromsárga – Élénkítés: A nap színe, meleget és lelkesedést sugároz, élénkíti az idegrendszert. Jó hatással van a bőrproblémákra, a reumára valamint az ízületi gyulladásra.

Fehér – Tisztaság: A fény, a tisztaság, az egyszerűség jelképe, tisztító hatású is.ű

Most lássuk milyen tudással kell, hogy rendelkezzünk ahhoz, hogy megfelelően alkalmazhassuk ezt a technikát. Az első dolog, amit nem árt, ha tudunk: az izmok elhelyezkedése. Fontos az izmok eredésének és tapadásának, valamint működésének a pontos ismerete. Ha ez a pont megvan, akkor folytassuk a betegvizsgálattal. A vizsgálatot a beteg kikérdezésével kezdjük, majd a megtekintéssel folytatjuk, ahol minden irányból statikusan és mozgásban is megfigyeljük a panaszos területet. Az inspectiot a palpatio, vagyis a tapintás követi, végül a speciális tesztek elvégzése következik, aztán a már birtokunkban lévő információk segítségével felállítjuk a diagnózisunkat. A diagnózis felállítása után pedig a tanfolyamon tanultak szerint választjuk meg a megfelelő ragasztási technikát, illetve azt is hogyan ragasztjuk majd fel a tapet.

Mellékhatásai eddig még nem ismertek, azonban vannak, és érdemes is nagy figyelmet fordítani a kontraindikációkra, vagyis a használatát kizáró tényezőkre. Nem ajánlott a használata: bőrsérülések, nyílt sebek, pikkelysömör, akril allergia esetén, továbbá bármilyen viszketés vagy bőrirritáció esetén.

Összegezve: nem kell varázslatot keresni a hatásában, gyógyszert nem tartalmaz, csupán a test saját öngyógyító folyamatait használja ki a megfelelő felhelyezés esetén. A színeket nem erő, hanem a színterápia elve szerint, illetve éppen aktuális hangulatunk szerint választhatjuk meg. Természetesen a mai világban már mindenki mindenhez ért, de fontos lenne belátni, hogy nem lehet mindent interneten keringő videók segítségével megtanulni. Bízza mindenki szakemberre magát, sokkal könnyebb és hatásosabb lesz!

Hitter Kitti

Külföldi ösztöndíj? Erasmus? Lássuk csak!

Három hallgatótársamat kérdeztem, milyen is volt külföldön tanulni. Bihary Franciska (mentőtiszt hallgató) Frankfurtban járt, Varga Lili (gyógytornász hallgató) és Sulyok Míra (gyógytornász hallgató) pedig Finnországban töltött pár hónapot.

Miért pont ezt az országot választottad?

Franciska: Az iskola hirdette meg a frankfurti pályázatot, ez az Erasmuson kívül futott. A Pécsi Tudományegyetem és a Bethanien Krankenhaus között van egy együttműködési szerződés, mely alapján a kórház fogadja a hallgatókat.

Lili: Szeretem a hideget. :) Viccet félre téve meg akartam ismerni a skandináv kultúrát és az oktatási rendszert, ami szintén eléggé fejlett.

Míra: Gyerekkori álmom volt, hogy kijussak Finnországba, többek között azért, mert korcsolyáztam és ennek a sportnak a finnek kiemelkedő alakjai. Ezen kívül volt egy félig finn nemzetiségű barátnőm Magyarországon és általa tetszett meg a nyelv is.

Nyelvtudás szempontjából, mennyire sikerült kiigazodni? Nem volt gond a nyelvvel?

Franciska: Sokat járok külföldön, ahol angolul szoktam beszélni, viszont a gimi végéig németet tanultam. Ilyen terén nem volt probléma a nyelvi megértés, szinte mindent értettem, amit körülöttem mondtak. Az elején egy kicsit nehéz volt újra megszokni a német kommunikációt, de a végére már egész jól ment.

Míra: Ettől a részétől nagyon féltem eleinte, ugyanis csak nagyon alapszinten beszéltem az angolt, ez 

ki is derült az elején, de mivel egyedül voltam kint magyarként, a végére már bárkivel elbeszélgettem angolul gond nélkül.

Milyen volt az utazás? Voltak nehézségek?

Franciska: Nehézségek? Igen, a bőröndöm. :) Viccet félre téve, rutinos utazónak tekintem magam, így számomra nem volt nehézség. A reptereken könnyű volt tájékozódni, a feliratok nagyban leegyszerűsítették a dolgunkat. Két másik hallgatótársammal voltam Frankfurtban, de a repülőn találkoztunk először. A reptéren várt minket Varga Katalin, aki elkísért minket a szállásunkhoz, majd körbevezetett a kórházban is.

Hol laktál? Milyen volt a szállás?

Franciska: A szállasunk a kórház egyik épületében volt, ahol hárman voltunk egy szobában, de mindenkinek meg volt a saját kis elszeparált helye.

Lili: Tajgán, az erdő közepén volt a szállásunk. Hihetetlen gyönyörű volt az erkélyről a kilátás. Mókusok ugráltak a fákon, madárdalra ébredtem, mindenfele nyulak futkároztak.

Míra: Egy külföldi diákoknak fenntartott apartmanban laktam 5 másik lánnyal, Portugáliából, Görögországból és Kazahsztánból. Közvetlenül a suli mellett helyezkedett el a szállás, viszont a városközpont viszonylag messze volt, ahova buszozni kellett. Egyébként jól felszerelt otthon volt, sok emlékkel. :)

Mennyi ösztöndíjat kaptál? Mennyire volt ez elég a mindennapokban?

Franciska: 200 eurót kaptunk utazás előtt, és még 80 eurót téritett vissza a kórház. A reggelit és az ebédet a kórház állta, így ezen felül nem igazán kellett a létfenntartásra költeni.

Lili: Ha jól emlékszem 550 eurót kaptam egy hónapra az iskolától. Finnországban az életszínvonal magasabb, szóval az élelmiszerek ára és a közlekedés is. Jól jön még egy kis zsebpénz otthonról. Viszont, ha jól gazdálkodik a diák, akkor ki lehet jönni abból a pénzből is szerintem.

Míra: Finnországban, mint tudjuk minden a két-háromszorosa az itthoni áraknak, szóval a havi 500 euró, amit kaptam az egyetemtől, nem fedezte teljesen a mindennapjaimat, de kis kiegészítéssel elég volt.

Milyen volt a közösség? Mennyire sikerült beilleszkedni?

Lili: Felejthetetlen barátságokat kötöttem kint mindenféle nemzetiséggel. Szinte lehetetlen kirekesztettnek lenni Erasmuson, mivel mindenkinek közös a célja. Nekem az a tapasztalatom, hogy a diákok kint még összetartóbbá válnak.

Míra: Elképesztően sokszínű volt a közösség, hiszen világszerte mindenhonnan jöttek, mindenféle szokásokkal és mentalítással. Mivel a többséget egy másik szálláson helyezték el, így a lakótársaimmal szorosabb kapcsolatot alakítottam ki, de a többiekkel is volt alkalmam rendesen megismerkedni a különféle programokon és bulikon.

Voltak szervezett programok, bulik? 

Lili: Szinte minden nap volt valami. Soha nem lehetett unatkozni. Néha már azért imádkoztam, hogy legyen pár óra nyugi.

Míra: Igen! Az ottani diákönkormányzat nagy hangsúlyt fektetett a külföldi diákok foglalkoztatására.

Miben vitt előre téged ez a pár hét? Mik voltak vele a céljaid?

Franciska: Számomra a gyakorlat célja az volt, hogy megfigyeljem más országban milyen az egészségügyi ellátórendszer működése, felszereltsége és felkészültsége bizonyos betegségek esetén.

Lili: Kb. 5 hónapot töltöttem a finnek között, ahonnan szinte csak pozitív élményekkel tértem haza. Az angolom sokkal jobb lett, a problémamegoldási képességem javult, teljesen más kultúrát ismertem meg, amivel tágítottam a látókörömet és nyitottabbá váltam. Új oktatási rendszert ismertem meg, ahol sok pozitív dolgot láttam, ami ösztönzött, hogy tovább adjam a diáktársaimnak és hasznosíthatom ezeket a jelenlegi tanulmányaimban is.

Míra: Az angoltudásom nagyon sokat fejlődött, igazából a kíváncsiság hajtott, hogy minél több dolgot kipróbáljak ott és megtapasztaljak, ami közben fantasztikus embereket ismertem meg.

Hogyan voltak a vizsgák?

Franciska: Mivel én csak egy hónapot töltöttem kint, így kértem kedvezményes tanrendet, hogy ne legyen fennakadás az iskolában. Hála az égnek, a kint létem alatt csak két zh-ról maradtam le, melyet az oktatóval való egyeztetések után be fogok pótolni.

Lili: Nagyon sok beadandót kellett kint írni és sok volt a csoportos munka is. Inkább élveztem őket, minthogy nehezek lettek volna. Kint a vizsgák nem mondom, hogy egyszerűek voltak, mivel más nyelven kellett megcsinálni és volt mikor a kérdést sem értettem. Viszont a tanárok hihetetlen türelmesek, kedvesek és barátságosak voltak.

Volt esetleg valami olyan emlékezetes pillanat, amit szívesen elmesélnél?

Lili: Rengeteg vicces és felejthetetlen sztorim van! Az egyik például, amikor az ázsiai barátaimmal mentünk Oroszországba. Kifizettem az oda-vissza jegyemet, lefoglaltam a szállást, majd az orosz határon a ruszkik leszállítottak a vonatról, de csak engem, mert nem volt nálam vízum és bevittek a rendőrségre, ahol pár órát kellett lennem és fogalmam nem volt, hogy mi történik. A másik, amikor legelőszőr mentem ki repülővel Finnországba. Át kellett szállnom Helsinkiben, de a repülőről nem engedtek le, mert valami meghibásodott rajta, így lekéstem az átszállást. A reptéren kellett egyedül éjszakáznom, új jegyet/helyet foglalni valahogy és az angoltudásom elég gyatrának bizonyult akkor, internetem sem volt, illetve -30fok volt odakint. Mikor végre odaértem Jyvaskylaba, kiderült, hogy a tutor-om elfelejtette elkérni a sulitól a szállásom kulcsát, így nála kellett aludnom az alagsorban 3 kutyával együtt. Ráadásul aznap volt a szülinapom. 2 óra helyett 22 órát utaztam Finnországba. :)

Miért ajánlod másoknak?

Franci: Ajánlom mindenkinek, aki egy kicsit is kíváncsi, hogy dolgoznak tőlünk nyugatabbra, illetve, olyannak, aki gondolkozik külföldi munkavállaláson.

Lili: ’A kaland odaát van!” - Fel (Up) című mese.

Míra: Mindenképpen ajánlom ezt a programokat azoknak, akik társaságkedvelők, mert itt tényleg meg lehet tapasztalni a déli mentalítástól kezdve az orosz és finn hidegségen át, mindenféle ember sajátosságát és örökre szóló nemzetközi barátságokat kialakítani, ezen kívül nyelvfejlődés szempontjából sem utolsó szempont.

Tóth Eszter