Az ünnepek agresszív barom állattá tesznek minket, ha azokat nem olyan emelkedett és nyugodt hangulatban ünnepeljük meg, mint ahogy azt elődeink kitalálták réges-régen egy amerikanizmusoktól mentes világban. Bizony, az Újvilág kultúrája begyűrűzött hozzánk vadnyugatostul, Madonnástul és Valentin napostul, mindezzel párhuzamosan pedig felgyorsult az életvitelünk is. Kiskoromban például nekem Valentin volt minden nap, mikor közös megegyezés alapján a kislányok szoknyája alá kukkanthattam az oviban. Most meg már külön formalista, skolasztikus, gyakorlati ünnepünk van rá! Ennek örömére fogadjátok nagy nagy szeretettel ezt a kis anekdotát egy mérhetetlenül rosszul sikerült február 14-ről. Vigyázat, fullba tolt kreténizmus következik!
Kezemben alig megtépett rózsával és egy hatalmas ajándékszatyorral állok a kapualjban. Az órákon át tartó rohangálásban rendesen kimelegedtem. Míg vadul nyomkodom a kaputelefon kódjait az esőben, felrémlik mai Canossa-járásom históriája.
Ugorjunk is rögtön történetünk kezdetéhez: ma reggel jutott eszembe, hogy Valentin nap van. Az iskolapadban ülve germán precizitással szépen átgondoltam a délután további, bevásárláshoz kapcsolódó részét és megbeszéltem egy találkozót lelkem kuglófjának egyetlen mazsolájával, a barátnőmmel az albérletében. Tehát rózsa az kell, mert piros és levágott állapotban effektíve halott növény, aminek gondoskodás mellett is csak napjai vannak hátra, ezáltal a szerelem egyik egyetemes szimbóluma. Ja. Meg az az izé, az a hétköznapi szaloncukor. Bonbon! Ha a keretem engedi bedobok még egy plüssállatot is, akkor aztán az egész ajándék fain lesz.
Lelki kezeimet dörzsölgetve lépek be a helyi hiperszuper ajtaján, mire az első pofont kapom. Tömeg van! Valami megmagyarázhatatlan okból kifolyólag Zhonti, Zin Zin című számát kezdi el lejátszani magában a fejem. Hagyjál már cerebrum, most nem a kazah Psy-re, hanem csodára van szükségünk! A polcokat sáskák módjára megrohamozó férfiak díszes társaságát gyarapítva, amit érek azt magamhoz veszem. Sikerül kettő plüssállatra szert tennem a rohamosan ürülő polcokról. A részben sikeres vadászat után következik a csereüzlet. Közgazdasági gyorstalpaló kezdőknek: mikor árucserén alapuló kereskedelmet folytatunk, mint ahogy én teszem, azt barterezésnek hívják. Egy kollégát sikerül is megszabadítanom egy doboz bonbontól egy 25 centis plüssmackóért cserébe. Az üzletelés közben egy helyi Pumped Gabó sétál el előttünk hetykén, büszkén egy fél méteres plüssállattal. Mindkettőnk irigykedő nézése bizonyítja, hogy vannak olyan élethelyzetek, mikor a méret a lényeg.
Akciós valentin napi pezsgőt is szerválok! A kasszához érve derül ki, hogy ez az akció csak pároknak szól, és akkor él, ha együtt veszik meg. Mélyen az eladó szemébe nézek, hogy érezze kimondatlan kérdésem: elvtársam, mi a cukorba forgatott maci f…a van?! Lehet, hogy a bekattanás szélére értem, és idegállapotban vagyok, de most szinte még akarom, hogy ellenkezzen velem. Orálisan fixált barátunknak, akinek mindig, minden körülmények között kell valaminek lenni a szájában, és most éppen egy tutti-fruttis rágóval fröcsög egyre közelebb kerülő arcomba, talán egy pillanatra átfut a fején, hogy nem most kellene szórakozni velem. Kettőnk közül én kapcsolok előbb, és a korábban barterbarát ipsét, aki éppen mögöttem áll a sorban, magamhoz húzom és faarccal jelentem be, hogy mi egy pár vagyunk. Igen – bólogatok - nem a tradicionális fajta. Szerencsére a „párom” is gyors észjárású, ezért rögtön bejelenti, hogy valamit elfelejtett, várjam már meg és rögtön fut vissza egy másik üveg pezsgőért. Addig a sor vár, én pedig igyekszem ugyanolyan türelmetlen arccal nézni egy vadidegen férfi után, mint mikor a barátnőm tipeg vissza valamiért a boltban. Persze, a látszatot fenntartva meg kell várnunk egymást, továbbá mikor fizetésre kerül a dolog hatalmas bociszemekkel mered rám, mintegy kimondatlanul is elismerve, kettőnk közül én kezelem a családi kasszát. Még mit nem Tihamér, az a te motyód! – horkanok fel, mire búsan veszi elő pénztárcáját és derül ki bankkártyájáról, hogy Ernőnek hívják.
Mély búcsú után indulok kifelé, közben pedig a helyi virágárushoz is beugrom. Ketten állnak előttem. Mikor az előttem levő sorra kerül bejelenti, hogy szeretne egy csokrot készíttetni, csak és kizárólag piros rózsákból. 36 darabból. Abban a pillanatban úgy érzem magam, mint azok a férfiak, akiknek a merevedéséhez már be kell fektetni a gyógyszeriparba. Az eladó persze egyből válaszol, sajnos annyi piros rózsájuk már nincs, de szívesen kipótolja fehérekkel. Az úrnak, aki mellesleg egész jó ötletet adott, úgy már nem felel meg, így csak 3-at kér. Hálát adok az összes vallásnak. Az utolsó rózsát én hozom el. Kilépve egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valami húzza kifele a virágot csomagolópapírostul a kezemből. Egy nagyon szép, de vérmesen buta képű husky csócsálja éppen a rózsámat! Annyira abszurd jelenet, hogy még reagálni sincs időm mielőtt a nyugdíjas gazdi néni egy hatalmasat rántana a pórázon és rászólna a kutyájára. „Ne haragudjon fiatalember, Kópé imádja a virágokat, ugye nem lett baja a magáénak?” – kérdezi is rögtön, mire én éppen, hogy felocsúdva a sokkból csak rázom a fejem, hogy nem. Hát egy kicsit megette, de nem baj. Sötét van, nem fog látszani. (Odáig már nem jutok el logikailag, hogy a lakásban égni fog a villany.)
Diadalittasan érek a célpont háztömbhöz. Csengetek. Esik. Nincs válasz. Így hát megcsörgetem szerelmem a mobilján. Mint elmondásából kiderül, sajnos közbejött egy váratlan esemény. Az egyik barátnőjének azonnali támogatásra van szüksége. Tudniillik a barátja a hipermarketben egy ismeretlen férfival szeretőnek adta ki magát, és a nem mindennapi epizód hatására elbizonytalanodott, így át kell gondolnia a kapcsolatukat. Ezért hát ne haragudjak, de el kell napolnunk a találkozót. Fülem-farkam behúzva igyekszem vissza a szobámba, ahova belépve az ajándékokkal úgy döntök, hogy végre megnézem a Szerelmünk lapjait Ryan Goslinggal és Rachel McAdamssel. Vajon mit zabálnak ezen a filmen a nők? A barátnőm is vagy egy éve rágja a fülem, hogy nézzük meg. Minek? A lehető legkritikusabb módon állok hozzá. Két óra múlva azon veszem észre magam, hogy egy üres bonbonos dobozzal és pár taknyos zsepivel körbebástyázva kisírt szemekkel szorítom magamhoz a kedvenc alvópárnámat az ágyamban. A romantika nem fair a férfilélekkel.
Tóth Tibor
