2015. szeptember 16., szerda

FesztivÁllapot

Az ősz, kedves gólyák, nos az ősz már nem közeleg, mert itt van és meglehetősen sokféle dologról szól majd számotokra. Zalaegerszeg és Pécs pedig már nem vár többé tárt karokkal titeket, ugyanis minden jel szerint megérkeztetek! Sétálgattok az aulában, félve nézelődtök, figyelitek egymást és felsorolhatnék még megannyi közhelyet, de miért is tenném. Így inkább lehetőségeitekről szólnék, mintsem újdonsült főiskolás lelketek általam elképzelt létező vagy sohasem volt állapotáról. Most ugyanis még van néhány hetetek arra, hogy ismerkedjetek a várossal, a lehetőségeitekkel, és főként egymással. Most még egy szusszanásnyi időtök lesz, amikor is alkalmatok nyílik éjszaka elsétálni a távoli hipermarketbe és kizárólag üdítőt fogyasztani a hosszú úton, a kiszáradást elkerülendő és természetesen a visszaúton is, ugyanis – mint azt mind tudjuk - hosszú az út hazáig. Most még barátokat gyűjthettek magatok köré, hogy ezeket a fergeteges és hangulatos sétákat ne egyedül kelljen megtennetek a város led-es világításának csábító és bűvös fényáradatában. De mindezek mellett, szeretnénk néhány ötletet adni, hogy hol találkozhattok és ismerkedhettek a városra jellemző rendezvényeken a zalai, vagy éppen a baranyai kultúrával és jellegzetességekkel, illetve fűzhetitek egyben szorosabbra bimbózó baráti kapcsolataitokat egymással.
Az ETK epicentrumában, Pécsen két nagyon szórakoztató és eseményekkel teli fesztiválon vehettek részt ebben a hónapban. Az ősz kezdetén rendezik ugyanis az Örökség Fesztivált és a Pécs City Karnevált is.
Az Örökség fesztivált tulajdonítják a város legnagyobb volumenű rendezvényének, ahol könnyűzenével és széles körű gasztronómiával is találkozhattok több napon keresztül. – idén mindez szeptember 17.-e és 27.-e között kerül majd megrendezésre. Helyszínül idén is a barátságos környezetű Dóm tér és a Szent István tér fog helyet adni ennek a csodás élményekben gazdag fesztiválnak. Ebben a pár napban dübörögni fog a város a kultúrától, számos koncerttől, és természetesen Tőletek! A Sétatéren idén is várnak minket a különböző standok ahol két koncert között nem csak kürtöskalácsot fogyaszthatunk, de ha kedvünk tartja a Pécsi Radlert is megkóstolhatjuk, vagy a Villányi borokból is ízelítőt vehetünk. Volt olyan szerencsém, hogy gimnáziumi éveimet is ebben a remek városban tölthettem, ezért bátran merem ajánlani ezt a két fesztivált. Ezekben a napokban a helyi zenekarok színe-java is fellép, így kötelező a részvétel (hisz ne feledjétek Pécset Magyarország Liverpoolja-ként emlegetik).
Aki szereti az autókat vagy bármilyen más járművet, annak külön figyelmébe ajánlanám a XXI. Nemzetközi Veterán Gépjármű Találkozót, amely a fesztiváli rendezvénysorozat önálló eseménye lesz. A horvát kultúra kedvelőinek szíves figyelmébe ajánlanám még a 19. Nemzetközi Horvát Fesztivált, szintén a Pécsi napok rendezvényét.



A Pécs City Karnevál egy 2012-ben induló koncert sorozat, amelynek általában az Örökség fesztivál egyik hétvégéje ad helyet. Tavaly ugyan elmaradt, de a szervezők egy minden eddiginél nagyobb, színesebb és élvezetesebb, több napos óriási rendezvénnyel várják az érdeklődőket. Ezen a hétvégén nemcsak a város, de a PTE megannyi karának hallgatója is igazi karneváli hangulatot varázsol magára. Ilyenkor mindenki beöltözik és utcára vonulnak, hogy aztán ott bulizzanak tovább. Találkoztam már a korábbi karneválokon a zombiktól elkezdve, az utcán helyes dokinak öltöző ÁOK-ossal jobbján és ballján egy-egy nővérkének maszkírozott leányzóval. Ha nincs jelmezed az se gáz, Pécsen biztosan találsz a célnak megfelelő üzleteket. Idén szeptember 18.-19.-20.-án kerül sor a rendezvény lebonyolítására.
A programokról egy kis ízelítő: az első napon nyitó bulikkal és koncertekkel várják a nagyérdeműt. A második napon egész napos utcai buli, felvonulás, koncertek és after-partyk lesznek a Zsolnay Kulturális Negyedben. Vasárnap pedig családi nap és gyerekkarnevállal várnak mindenkit a szervezők. Programfüzetet szeptembertől lehet beszerezni, ahol részletesen taglalják a programsorozatok eseményeit.

S hogy a zalaiaknak is ajánljunk valamit a figyelmébe, a város környékén található egy mesterséges tó, amelyet kétségtelenül a környék egyik legszebb kirándulóhelyeként tartanak számon, ez pedig a Gébárti-tó. Ha bárki egy kis nyugalomra vágyna, sétálgatva meditálna, vagy bármi hasonló fogalmazódna meg a fejében, akkor az ő helyében én rögtön kerékpárra pattannék és a Gébárti-tóhoz tekernék. No de félretéve a tréfát: szeptember 27-én itt rendezik meg immáron hetedik alkalommal a ’Tök jó!’ Gébárti Tökfesztivált, amely az elmúlt években is nagy sikernek örvendhetett az arra látogató tököt kedvelők, vagy éppenséggel nem kedvelők körében egyaránt. A gyönyörű környezetben különféle programok, kézműves foglalkozások és számos színpadi produkció várja az érdeklődőket. Emellett természetesen tökös ételeket is kóstolhatunk, vásárolhatunk a helyi kistermelők termékeiből a kézműves vásárban és szórakoztatásunkra tökszépségversenyt is rendeznek a szervezők.
Igaz, hogy már október havában, de sor kerül majd az Oktoberfest sörfesztiválra, amit ötödik alkalommal rendeznek meg a Városi Sportcsarnok előtti téren, illetve a Zala Plaza környékén. Minden jel szerint itt is számíthatunk majd fesztiválhangulatra, amiről mind a koncertek, mind pedig a megkóstolható sörök – többek között természetesen kézműves sörök - széles skálája hivatott gondoskodni.
Volna itt még valami, ami azonban az iskolában történik majd, és minden képzési központban részesei lehettek: ez pedig a gólyaavatótok lesz. Felidézhetitek a gólyatábori megőrülést és azt hiszem megígérhetem, hogy a felsőbbévesek e jeles napon minduntalan azon lesznek, hogy felejthetetlen emlékeket szerezzetek – és persze ők is - amelyek talán a következő napon sem merülnek el rögtön a feledés mély homályába. A tavalyi hagymaevést természetesen én is szívesen elfelejteném csakúgy, mint a sörlevest, de most már örökké velünk maradnak ezek a nem mindennapi események!

Véleményünk szerint az ilyen remek programokkal teli rendezvényeket hiba lenne bárkinek is kihagynia. Ezért mindenkit csak buzdítani tudunk arra, hogy az unalmat hagyja otthon, nézzen ki bármelyikre, és engedjétek, hogy magával ragadjon Titeket a város.
Sok szerencsét kívánunk hát nektek és végezetül az előttetek álló várva várt időszak előtt, nem annyira magyarázatképpen, inkább büszkén:

ETK – sok vagyunk mi..!


Kaszás Kinga & Hodován Szabina