2015. december 15., kedd

A kollégiumi élet szépségei Vol. IV.

A kollégiumi szoba, azaz a működési terület bemutatása után itt az ideje, hogy pótoljuk az előző részből kimaradt helyiségeket. Nevezetesen a mosókonyhát, a konyhát és a társalgót. Ezen közösségi színterek még abból a facebook és Krisztus előtti időből származnak, mikor az értelmesebbnél értelmesebb gondolatok nem holmi virtuális falakon, hanem face-to-face kerültek megtárgyalásra, klasszikus elnevezéssel társalgás, discursus, esetleg 'smalltalk' formájában, mely során a verbális keresztre feszítést is magukra vállalták az érintettek. Aki belép ezekbe a helyiségekbe, az megtapasztalhatja az egyetemi élet mára kicsit lanyhult, de még mindig folyton vibráló életének kicsiny szeletét.
Nem tekintünk el a bevált, jó öreg, soviniszta, de humángenetikailag teljesen korrekt, tehát tudományos és minden vitán felül álló, nemekre való lebontástól. Ahogy a discipulusok elhagyják locusaikat és megkezdik vándorlásukat a corridoron, egyszer csak elérkeznek a konyha, más néven culina ajtajához. Ez a vándorlási időszak minden nap, főleg a reggeli és esti órákban jellemző. A helyiség általában falakat tartalmaz. Emellett, bár nem mindig, van egy padlója és plafonja is, melyek a gravitáció erejétől és az időjárási viszontagságoktól védik a hallgatókat. A discipulusoktól azonban semmi sem védi ezeket a felületeket… A falakon előfordulhat, hogy vannak ablakok, fenestrák. A nemi különbségek már itt jelentkeznek. A non-spin discipulusok ugyanis a fenestrákon keresztül általában a távoli horizontot kémlelve tekintenek ki, megemlékezve a természet szépségéről. Ezzel szemben a spinnel rendelkezők a szobába lépve az ajtónak háttal álló és a fenestrákon kikémlelő hölgyek musculus gluteus maximusa-i által kialakított íveket veszik szemügyre.


Értelemszerűen a női hallgatók számára a culina kiemelt jelentőséggel bír. Életük hátralevő, szerencsés esetben társas részére itt készülnek fel (is). A mai „slágernek” számító szendvicskészítést a spinnel rendelkezők hosszú távon nem biztos, hogy tudják tolerálni, hisz esetenként szükség lehet főtt ételek elkészítésére. Természetesen, ha két azonos spinű vagy non-spinű talál egymásra, akkor is szükséges a tradicionális, normális ételek elkészítése az egyik fél részéről. Mondhatnánk, és mondjuk is: a főzés faji, nemi és vallási identitáson felül áll, főleg ha egyszerre kóser, vegán (ezt a szót még a legújabb word verzió is aláhúzza, nem véletlenül, tisztelt hölgyeim és uraim…), szója-, glutén- és cukormentes, részben teljesen nem egész kiőrlésű, sovány, fehér, mediterrán ételeket készítünk. 


Lassan eljutunk arra a szintre, hogy mindenki számára megfelelő étket készíteni igazi művészet, ezért joggal gondolhatunk bele, hogy pár évtizeden belül a művészeti galériák gyomrai tömve lesznek „mindenkinek megfelelő” leveseket és egytálételeket tartalmazó tányérokkal, persze természetazonos tartósítókkal konzerválva. A diákság nagy szerencséjére a kollégiumi konyha még nem kiállító terem. Kivéve, ha csapatban jelennek meg a diákok. Ekkor a spinnel nem- és a spinnel rendelkező discipulusok a sakk nagymestereit megszégyenítő taktikázásba kezdenek: előkerülnek az otthoni fortélyok, a tanácsok, melyek arra a kérdésre hivatottak válaszolni, hogy hogyan ne tegyék tönkre a szárnyaikat próbálgató ifjú konyhatündérek a teflonnal bevont serpenyőket. „A szivacs durva dörzsfelületét, melyet telfont nem ezzel mosunk egyem a zuzád néven is hívnak, nem erre találták ki cicám…” Visszatérve sakkos példánkhoz, a discipulusokat két nagy csoportra oszthatjuk. (Ezek mellett van egy harmadik csoport is, melyet később tárgyalunk meg.) Vannak kezdők, és nagymesterek. A kezdők ún. alapételek elkészítésére vállalkoznak, jobb esetben változó sikerrel. A nagymesterek ezzel szemben a culinában található tűzhely összes sütőlapját egyszerre használják, különböző méretű edényekkel, melyekben levest, főételt és desszertet készítenek egy időben. Ilyenkor nem igazán szabad hozzájuk szólni, mert értelemszerűen feladatukra koncentrálnak. Nagymester bárki lehet, feltéve, ha túllép a zacskós virsli szintjén és bátran rálép a szakácskönyvek világának felfedezését jelentő útra.


Meg kell említenünk egy harmadik csoportot, melynek neve: fantom. A fantomok eredetéről csak annyit tudunk, hogy egyszer réges-régen még discipulusok voltak. Azonban a sötét oldal csábításának nem tudtak ellenállni. Kéretik megjegyezni, hogy a sötét, mint jelző, nem csak a gonoszságot, hanem, ahogy azt látni fogjuk, az emberi ostobaságot is jelentheti. A fantomok általában észrevétlen mozognak és tevékenykednek, nevüket erről a jellemzőjükről kapták. Tevékenységük során a culina tisztának nevezhető látképe egy pillanat alatt alakul át Dante Poklának harmadik bugyrává. A földön hamu, és égett tetemek jelennek meg, a levegő pedig kénszagúvá válik. Bárki fantommá válhat. Ahogy a titánoké egykoron, úgy a nagymesterek bukása is hatalmas, kataklizmaszerű változásokat eredményez a culina berendezési tárgyaiban. A fantomokat nehezen lehet kiszúrni, de árulkodó jelek mindig vannak: serpenyőben melegíteni a levest, a kotyogós kávéfőzőbe a megengedetthez képest kétszeres mennyiségű kávét szuszakolni, esetleg tejet forralni és közben őrizetlenül hagyni. Más néven: a gyakorlatiasság hiánya, vagy saját képességeinek túlbecsülése.
            A kollégiumban vannak társalgók. Ennyi elég is róluk.


            Utolsó helyiségünk a mosókonyha, részeg walesi kiejtéssel lauandi. Ebben többnyire mosnak. Vannak kivételek, de ezeket az igen mélyen tisztelt olvasók fantáziájára bízzuk. Nem lehet csak úgy találomra behesszelni, besurranni, majd vad ruhamosásba kezdeni. Meghatározott időpontot kell foglalni a VIP jegyzékben. Nemre, korra, hovatartozásra való tekintet nélkül. Mindenkinek ugyanúgy szaglik a ruhája, tehát mosás közben mindenki egyenlő. Egy teória szerint a mai öltözködési szokások kialakításában igen erős befolyásoló hatást fejtett ki a mosókonyha. Állítólag egy időszakban olyan mértékben megnőtt a hölgyek rózsaszín és az urak főleg fehér ruháinak összemosásából eredő balesetek száma, hogy az egyik fél úgy döntött, alkalmazkodik. Mivel non-spin discipulusoktól a polkorrektség világában nem várható el, hogy változtassanak szokásaikon, ezért a megengedőbb fél vette fel a hasonló színű ruhák viselésének szokását. Így lelhető fel egyre több férfin rózsaszín póló. Azonban ahogy szokás mondani, a külvilág tükrözi az egyén belső világát, itt is komoly korreláció áll fenn a „pink” ruhadarabok esetében. Ugyanis ahogy régen fehér pólókat mostak, úgy fehér alsóneműket is. A további balesetek elkerülése végett nyilván minden ruhadarab színén változtatni kellett. Mindegyikén. Így akin rózsaszín póló van, az jó eséllyel máshol is hasonló árnyalatú ruhadarabot hord.

            Sorozatunk ezzel kimerítően bemutatta a kollégiumot, mint a kollégista életének színterét. Örömmel jelenthetjük, hogy nemsokára bejegyzésre kerül a rózsaszín pólós fantomokra kiírt vadászidényünk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál, kiemelendő, a világon elsőként. A vadászidény a vizsgaidőszak első napjától egészen az utolsóig tart. Jó vadászatot kívánunk!

Tóth Tibor

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése