2015. december 4., péntek

You can do it!

Túlmegy minden határon - Vujity Tvrtko előadása

Mi jut eszetekbe az előadásról? Valami unalmas, amit a telefonotok nyomkodásával, rejtvényfejtéssel vagy szundítással éltek túl? Részt vettetek már olyan lebilincselő estén, amely alatt egy percre sem lankadt a figyelmetek, ahol úgy ültetek végig két és fél órát, hogy nem vettétek észre, elröppent az idő, ahol az előadónak egyetlen kikötése volt, mielőtt belevágott mondanivalójába: „Csak az tapsoljon a végén, aki úgy érzi, hogy erősebben hagyja el ezt termet.”? 

Én voltam, méghozzá nem is olyan régen Pécsváradon, ahol Vujity Tvrtko olyan élményekkel gazdagított, amelyeket talán sosem felejtek el, mert ez nem a megszokott előadás volt, az újságíró nem átlagos módon mesélt a Föld körüli utazásain szerzett tapasztalatairól.
Magyarország a legpesszimistább országok közé tartozik, népessége a lehető legjobb módon igyekszik a legrosszabb fényben feltüntetni saját helyzetét, jövőképünk sokszor kilátástalan. Azt hiszem, ezen a hozzáálláson szeretett volna Tvrtko változtatni, amikor oda állt a zsúfolásig telt terem színpadára. Történetei egytől egyig olyan helyzetekre világítottak rá, amitől máris jobb színben tűnt fel saját állapotunk és olyan embereket mutatott be, akiknek akaratereje minden lehetetlennek tűnő körülmény felett diadalmaskodott.


Az előadásnak több megható és meghatározó pillanata volt, melyektől úgy érezhettük, hogy igenis megéri a hétköznapok szélmalomharcai ellen küzdeni és lélekben erősebbé váltunk.
Hallhattunk az utolsó magyar hadifogolyról, Toma Andrásról, akire hosszas kutatás után Tvrtko egy kotyelnyicsi elmegyógyintézetben talált rá. Az idős bácsi napokig csak artikulálatlan hangokkal válaszolt a neki szánt kérdésekre, majd megtört a csend, és magyar nyelven a Szózat sorait szavalta el az előtte ülő újságírónak. Bár már kilátástalannak tűnhetett, mégis hazatérhetett a volt katona féltestvéréhez Sulyánbokorra ötvenhárom év után.
Németh Samira, a szomáliai menekülttáborból Magyarországra visszahozott gyermek történetének láttán szem nem maradt szárazon a teremben. A lány Afrikában megjárta a poklot, családját kivegézték, sosem érezhette magát ott biztonságban – hosszú utat tett meg, hogy újra otthonra találhasson, de végül neki is sikerült. A sok megpróbáltatás után meglelte a helyet, amit hazájának hívhat, rátalált élete szerelmére és családot alapítottak. Mindig van remény!
Az előadás során bebizonyosodott, mekkora ereje van a pozitív hozzáállásnak, a szeretetnek, a hinni akarásnak és a vidámságnak.
Ennek legnagyobb magyar példája Weisz Fanni, a pécsi származású hallássérült modell, aki lehetne egy átlagos fogyatékkal élő lány is, aki kirekesztettnek érezheti magát a társadalomból, de Fanni nem hétköznapi eset. Fiatal kora ellenére befutott modell, szépségkirálynő lett belőle, emellett Európa első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél. Vujity Tvrtkoval, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteiként Haitire utaztak, a világ legszegényebb és egyik legkorruptabb országába, ahol a legtöbb időt abban az árvaházban és iskolában töltötték, amelyet a baptisták a 2010-es, kétszázezer áldozatot követelő földrengés után hoztak létre. Ott olyan szülőkkel találkozott, akiknek a gyermekük fogyatékkal él és azt kérte tőlük, hogy fiaikat, lányiakat ne dugják el a nyilvánosság elől, merjék kivinni őket az utcára.
Az újságíró következő története Nick Vujicicról szólt, akinek a neve talán nem cseng ismeretlenül. A férfi, aki karok és lábak nélkül született, mégis a világ egyik legoptimistább embere, de vajon mi a titka? A lelkesedése és kitartása vitte előbbre, az, hogy megbecsülte, amije volt, és nem azon kesergett, amije nincs. Ő az, aki a szívével ölel és példát mutat azzal, hogy élvezi az életet, boldog családi életet él, szabadidejében golfozik, szörfözik, beszédeket tart pesszimista társainak, vidámsága, humorérzéke nem hagyja el és mai napig tart egy cipőt a szekrényében annak jelképéül, hogy ő még mindig hisz a csodákban.
Ezek és még további történetek részesei lehettünk azon az estén Pécsváradon, egy olyan ember előadásában, aki maga is átélte a háborút, szembenézett a halállal, sok szörnyűséget látott, mégis erős maradt és így is pozitívan áll az élethez. Az utolsó kisfilm vetítése után, amikor kigyúltak újra a fények, a közönség tapsviharban tört ki, és joggal mondhatom, hogy erősebben jöttünk haza.



Elképesztő motiváló ereje lehet az ehhez hasonló sikersztoriknak, mert ha ők véghez tudták vinni ezeket, akkor te is meg tudod csinálni, csak rajtad múlik, mihez kezdesz a helyzeteddel. A te döntésed, hogy strucc módjára homokba dugod a fejed, vagy karok és lábak nélkül is felállsz, szembenézel a nehézségekkel és legyőzöd azokat!

Csárdi Klaudia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése