Túlmegy minden határon - Vujity Tvrtko előadása
Mi jut eszetekbe az előadásról? Valami unalmas, amit a
telefonotok nyomkodásával, rejtvényfejtéssel vagy szundítással éltek túl? Részt
vettetek már olyan lebilincselő estén, amely alatt egy percre sem lankadt a
figyelmetek, ahol úgy ültetek végig két és fél órát, hogy nem vettétek észre, elröppent
az idő, ahol az előadónak egyetlen kikötése volt, mielőtt belevágott
mondanivalójába: „Csak az tapsoljon a végén, aki úgy érzi, hogy erősebben hagyja
el ezt termet.”?
Én voltam, méghozzá nem is olyan régen Pécsváradon, ahol
Vujity Tvrtko olyan élményekkel gazdagított, amelyeket talán sosem felejtek el,
mert ez nem a megszokott előadás volt, az újságíró nem átlagos módon mesélt a
Föld körüli utazásain szerzett tapasztalatairól.
Magyarország a legpesszimistább országok közé tartozik,
népessége a lehető legjobb módon igyekszik a legrosszabb fényben feltüntetni
saját helyzetét, jövőképünk sokszor kilátástalan. Azt hiszem, ezen a
hozzáálláson szeretett volna Tvrtko változtatni, amikor oda állt a zsúfolásig
telt terem színpadára. Történetei egytől egyig olyan helyzetekre világítottak
rá, amitől máris jobb színben tűnt fel saját állapotunk és olyan embereket
mutatott be, akiknek akaratereje minden lehetetlennek tűnő körülmény felett
diadalmaskodott.
Az előadásnak több megható és meghatározó pillanata volt,
melyektől úgy érezhettük, hogy igenis megéri a hétköznapok szélmalomharcai
ellen küzdeni és lélekben erősebbé váltunk.
Hallhattunk az utolsó magyar hadifogolyról, Toma Andrásról,
akire hosszas kutatás után Tvrtko egy kotyelnyicsi elmegyógyintézetben talált
rá. Az idős bácsi napokig csak artikulálatlan hangokkal válaszolt a neki szánt
kérdésekre, majd megtört a csend, és magyar nyelven a Szózat sorait szavalta el
az előtte ülő újságírónak. Bár már kilátástalannak tűnhetett, mégis
hazatérhetett a volt katona féltestvéréhez Sulyánbokorra ötvenhárom év után.
Németh Samira, a szomáliai menekülttáborból Magyarországra
visszahozott gyermek történetének láttán szem nem maradt szárazon a teremben. A
lány Afrikában megjárta a poklot, családját kivegézték, sosem
érezhette magát ott biztonságban – hosszú utat tett meg, hogy újra otthonra
találhasson, de végül neki is sikerült. A sok megpróbáltatás után meglelte a
helyet, amit hazájának hívhat, rátalált élete szerelmére és családot
alapítottak. Mindig van remény!
Az előadás során bebizonyosodott, mekkora ereje van a
pozitív hozzáállásnak, a szeretetnek, a hinni akarásnak és a vidámságnak.
Ennek legnagyobb magyar példája Weisz Fanni, a pécsi
származású hallássérült modell, aki lehetne egy átlagos fogyatékkal élő lány
is, aki kirekesztettnek érezheti magát a társadalomból, de Fanni nem hétköznapi
eset. Fiatal kora ellenére befutott modell, szépségkirálynő lett belőle, emellett
Európa első siket sajtószóvivője az Afrikai-Magyar Egyesületnél. Vujity
Tvrtkoval, a Baptista Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteiként Haitire
utaztak, a világ legszegényebb és egyik legkorruptabb országába, ahol a legtöbb
időt abban az árvaházban és iskolában töltötték, amelyet a baptisták a 2010-es,
kétszázezer áldozatot követelő földrengés után hoztak létre. Ott olyan szülőkkel
találkozott, akiknek a gyermekük fogyatékkal él és azt kérte tőlük, hogy
fiaikat, lányiakat ne dugják el a nyilvánosság elől, merjék kivinni őket az
utcára.
Az újságíró következő története Nick Vujicicról szólt,
akinek a neve talán nem cseng ismeretlenül. A férfi, aki karok és lábak nélkül
született, mégis a világ egyik legoptimistább embere, de vajon mi a titka? A lelkesedése
és kitartása vitte előbbre, az, hogy megbecsülte, amije volt, és nem azon
kesergett, amije nincs. Ő az, aki a szívével ölel és példát mutat azzal, hogy
élvezi az életet, boldog családi életet él, szabadidejében golfozik, szörfözik,
beszédeket tart pesszimista társainak, vidámsága, humorérzéke nem hagyja el és
mai napig tart egy cipőt a szekrényében annak jelképéül, hogy ő még mindig hisz
a csodákban.
Ezek és még további történetek részesei lehettünk azon az
estén Pécsváradon, egy olyan ember előadásában, aki maga is átélte a háborút,
szembenézett a halállal, sok szörnyűséget látott, mégis erős maradt és így is
pozitívan áll az élethez. Az utolsó kisfilm vetítése után, amikor kigyúltak
újra a fények, a közönség tapsviharban tört ki, és joggal mondhatom, hogy
erősebben jöttünk haza.
Elképesztő motiváló ereje lehet az ehhez hasonló
sikersztoriknak, mert ha ők véghez tudták vinni ezeket, akkor te is meg
tudod csinálni, csak rajtad múlik, mihez kezdesz a helyzeteddel. A te
döntésed, hogy strucc módjára homokba dugod a fejed, vagy karok és lábak nélkül
is felállsz, szembenézel a nehézségekkel és legyőzöd azokat!
Csárdi Klaudia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése