A felsőbb évesek tapasztalt rókák. Nem győzik ellátni a gólyákat jobbnál jobb ötletekkel. „Kerüld azt az embert szóbelin, mert kinyiffansz.” Főleg, ha tanácsaikat a korábbi vizsgák ismeretanyagával, kérdéseivel és válaszaival még ki is egészítik. Vannak „tuti” jegyzetek. Ezek mind a nem hivatalos anyaghoz tartoznak. Mellettük találhatjuk meg azokat az internetről letölthető dokumentumokat, ajánlott és kötelező irodalmat, melyeket maguk a tanárok állítottak össze. Ez egy mindenki számára jól ismert, látható, kézzelfogható tény. Realizálása nélkül a továbbiakat kicsit nehezebben lehetne megérteni.
Vizsga. Ez a szó néhány esetben keserű undort válthat ki az emberekből. Egyetlen észrevételt szeretne megosztani a szerző a kedves olvasóval. Azonban ahhoz, hogy ezt megtehesse, hátrálnia kell még egy lépést, és a vizsgát, mint élethelyzetet, külső szemlélőként definiálnia: A vizsga során ad számot a diák addig megszerzett tudásáról! Jelenleg ez az egyetlen módszer arra, hogy ezt a tanárok megállapíthassák. Nem tökéletes, sőt (!). De jobbat még nem találtak ki. Az elsajátított tudást a hallgatóból lett szakember a munkája során fel fogja használni. Ez a tudás minden érzelemtől, rúzstól, szilikontól, zselés hajtól és felpumpált izomtól mentes, száraz, egzakt, pusztán tényeken alapuló ismeretanyag. A vizsgáztatót nem érdekli (és nem is érdekelheti) semmi ezen a tudáson kívül a vizsga során. Még dekoltázs őrnagy sem. Ilyenkor egyetlen síkon, bár eleinkhez képest kevésbé csapongó módon, a tudományos ismeretek pusztáján kalandozhatunk. Visszatérve első bekezdésünkhöz. Milyen tudásról, ismeretről beszélünk, kérem szépen? (Most eljutottunk arra a pontra, melynél ha csak egy szóval intézi el a szerző a választ, akkor magára vonja a nép haragját. Hisz pont a lényeg, A LÉNYEG következik, nem teheti meg, hogy bebiggyeszt elé pár darab szónak álcázott klisét és végképp nem húzhatja az olvasó agyát valami gagyi zárójeles megjegyzéssel! Hupsz…)
Tehát az észrevétel: Tudásunk forrása, melyről számot kell adnunk, a fentebb említett tananyag. Megállapításunkkal nem találtuk fel a spanyolviaszt, de pontosan körülhatárolhatjuk, ezzel pedig a vizsgát övező félelmet, mint rizikótényezőt teljes mértékben ki tudjuk zárni a tanulmányainkból. Ismételten megjegyzendő, hogy a tanárt nem érdekli, és nem is érdekelheti más ezen a tananyagon kívül. Ez a halmaz pedig, Istennek hála, véges. Van egy első oldala, ami rögtön feltűnik, amint kinyitjuk a könyvet. Ezzel kezdődik. Végiglapozgatjuk (vagy görgetjük az egérrel) és csodák csodája, elérünk az utolsó lapig. A két végpont közötti anyag az, amit kérdezni fognak. Nem többet, nem kevesebbet. Persze, le kell ülni és meg kell tanulni.
De mit idegeskedik az, aki a végére ért és átolvasta az egészet? Nem érti, ami oda van írva? Akkor olvassa el még egyszer, vagy százszor, egészen addig a pillanatig, míg végre át nem éli azt a bizonyos katartikus élményt. Nem tanulta meg, de érti? Próbáljon meg összefüggéseket keresni, vagy, ahogy olvasta, úgy az első oldaltól kezdve kezdje el megtanulni az anyagot. Egyszer, valamikor, a jövőben a végére fog érni. Igen, ez egy időigényes folyamat. Megijedni ettől még nincs értelme.
Semmi újat nem fogalmaztunk meg, de az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy aki nem fél vizsgán, annak sokkal nagyobb esélye van a sikerre. Nem azért, mert mindent megtanult. Azért, mert bár a vizsgán teljesen normális izgalmi állapotban van, a tanult anyagot félelem nélkül jobban vissza tudja idézni. Ez pedig hatalmas nagy difi.
Tóth Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése