2016. november 22., kedd

Ki is volt Szent Márton?

Szent Márton nevét hallva, először a ludak közt bujdosó, köpenyének felét egy koldusnak adományozó fiatalember képe vetül elénk. Szent Márton egy jómódú pogány családba született 316- ban Savariában, a mai Szombathely területén. Apja a római légióban való szolgálatáért jutalmul Itáliában kapott földbirtokot, így a család végül ott telepedett le. Márton már egészen fiatal korában érdeklődött a kereszténység iránt és 12 éves korában fel is vette a vallást, de csak később, húszas évei táján keresztelkedett meg. Legendája szerint egy hideg, téli estén egy koldust látott meg Ambianum város kapujánál, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. A szerencsétlen vállán csak szakadozott rongyok lógtak. Éhezve és vacogva nyújtotta a kezét történetünk főszereplője felé és alamizsnát kért. Márton azonban, így szólt:
„Akár hiszed, akár nem, egy árva rézpénzem nincs a zsebemben, de azért várj, csak segítek rajtad!” Azzal levette széles köpenyét, kardjával kettéhasította és felét odaadta a koldusnak. Nos, röviden így szól az Ő története. 






A Szombathelyi Képzési Központban, november 9- én az Ő emléke előtt tisztelegve született meg az immáron hagyománnyá vált Szent Márton napi jótékonysági vásár. Azoknak, akik ellátogattak a rendezvényre, lehetőségük volt megvásárolni különböző, ínycsiklandó házi készítésű süteményeket, libazsíros kenyeret, forró teákat, forralt bort, amelyeket a Hallgatói Önkormányzatunk szorgos tagjai készítettek el. Mindemellett voltak még különböző ajándéktárgyak is, melyeket felajánlásokból gyűjtöttünk össze. Továbbá idén a program keretében a hallgatóknak lehetőségük nyílt ’kívánságégetésre’ is, ami elég nagy érdeklődést keltett a látogatók körében. Ennek nyilvánvalóan az volt az oka, hogy titkon mindenki bízott abban: kívánsága a lángoknak köszönhetően majd valóra válik.
Az idei évben is nagy sikert aratott ez az esemény, és ami a legfontosabb, hogy egy kicsit talán mindenkit átjárt a Szent Márton nap szelleme az adakozás által.

Fekete Virág

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése