Testem a vászon

Manapság egyre több fiatal visel valamilyen testékszert vagy tetoválást. Vajon hogy állnak ehhez a munkáltatók (főleg az egészségügyben)? Érheti-e hátrány a felvételi eljárás során azt a pályázót, akinek az orrában, a szájában, a szemöldöke felett van egy karika, vagy a karján egy tetoválás? A válaszom határozottan, Igen. A miértekre viszont nincs válasz…

Hazánkban az emberek (szerencsére egyre kisebb) része még mindig negatív előítéleteket fogalmaz meg a tetoválást, illetve testékszert viselő emberekkel szemben. A sokszor hangoztatott nyugati technológia és minőségi életszínvonal, amellyel mindig többen példálóznak rohanó világunkban már-már közhelynek számít. Ugyanakkor az a fajta „nyugati” gondolkodásmód, ami mindehhez társulna, mégis elmarad a sok-sok újdonság között. Valamiért az elfogadás, a tolerancia kiveszik az emberekből, ha a testdíszítésről esik szó. A miértekre viszont itt sem kapunk választ. Ugyanakkor fel kell tennünk a kérdést, hogy egy műkörömépítés, egy hajfestés, ne adj’ Isten a plasztikai műtétek mitől másabbak, mint egy díszes ékszer a test különböző pontjain, vagy a bőr alá művészien befecskendezett tinta? Hiszen, mindenki azért eszközöl magán egyfajta testmódosításokat, hogy jobban érezze magát a bőrében, hogy a külsejét olyanná formálja amilyen Ő önmaga legbelül, és ezzel megteremtse saját maga számára a tökéletes egységet. Van e helye az egészségügyben a megkülönböztetésnek? A válaszom itt határozott, Nem! –és ezzel a tézissel a legtöbben egyet is értenek. (mégis ha a testmódosításokról esik szó, egyből zárt kapukat döngetünk.)

A segítségre szoruló emberek legutolsó gondolata lesz, hogy megtagadja egy másik ember segítségét, akár tetovált, akár nem. Ezzel pedig azok a „dogmák”, amelyet az elfogadásra képtelenek tábora hirdet, már meg is buktak. –nem is beszélve arról, hogy a „rendszerváltás” idején ifjúságukat élő emberek (jelen esetben szüleink) számára, már egyáltalán nem számít kuriózumnak, ha valaki ilyen módon díszítette fel magát. 

Az a fajta gondolkodásmód, miszerint a tetovált emberek csak is bűnözők, ma már a legkevésbé sem állja meg a helyét, hiszen sorolhatnám a híres történelmi személyeket, akik szintén rendelkeztek valamilyen apró, vagy nagyobbacska mintával, mint pl.:

- Andrew Jacksonnak, az Egyesült Államok hetedik elnökének egy nagy Tomahawk tetoválás díszítette a belső combját.

- Theodore Roosevelt, az Egyesült Államok ikonikus elnöke állítólag egy hatalmas családi címert viselt a mellkasán.

- Winston Churchill egy horgonyt viselt az alkarján.

- Gróf Széchenyi István, a szerelme nevét és egy szívecskét viselt bal karján.

Tudjuk, hogy a plasztikai sebészet is előszeretettel alkalmazza a tetoválást bőrhibák korrigálására. Ha ritkás a szőrzet vagy hajzat, rafinált festékbevitellel ezen is segíthetünk, hozzásegítve ezzel rengeteg embert egy boldogabb élethez.

Szükséges-e ez a fajta megkülönböztetés? Főleg úgy, hogy a legfrissebb kutatások szerint kétezer orvos mellől, 26 ezer ápoló is hiányzik a magyar egészségügyből, amint sok ezer szakdolgozó is. Megengedheti-e magának ezt a fajta luxust bármilyen munkáltató (főleg az egészségügyben), hogy ilyesfajta diszkriminációval éljen a tetovált, vagy éppen testékszert viselő –egyébként dolgozni akaró- szakemberrel szemben? A választ döntse el mindenki maga, viszont ideje lenne felismerni, hogy 2015-öt írunk! Jó reggelt! 

Végül egy kis kiegészítés: Történt, nemrégiben, hogy egy végstádiumú betegekkel foglalkozó ausztrál nővér összegyűjtötte, hogy a haldoklók mit bántak leginkább életük végén. A válaszok meglepőek voltak (a teljesség igénye nélkül csak hármat emelnék ki): 

-Bárcsak lett volna bátorságom a saját életemet élni, nem pedig a mások elvárásainak megfelelni; 

-Bárcsak megengedtem volna magamnak, hogy boldogabb legyek; 

-Bárcsak lett volna bátorságom az érzéseim kimutatására 

Én a saját életemet akarom élni, boldog szeretnék lenni, és bátran vállalom a véleményem és az érzéseim, ha szükséges úgy, hogy magamon hordozom minden gondolatom! 

Tetovált vagyok, NEM bűnöző!

Márton Rajmund