Egyszer, többek között
Gyúrós Csepellel kerültem egy szobába. Csepellel együtt a 2,5-5 kilós
táplálékkiegészítők is beköltöztek. Tejsavó-kombinált-designer-szója-állat-növényi-fehérjék,
kreatin-monohidrát porok és vitaminok. Hasznosságukkal vagy éppen haszontalan
voltukkal kapcsolatban nem kívánok véleményt megfogalmazni. Azonban a közösen
eltöltött idő alatt bizonyos szempontból felkeltették az érdeklődésemet.
Nem fogom sokáig
cidázni, de ezek a kiegészítők beleszólnak az anyagcsere folyamatokba. Ez tény.
Ez a céljuk. Az is tény, hogy az emésztőrendszeren keresztül szívódnak fel. Az
nem érdekel, számomra kvázi tök mindegy, hogy milyen ízesítésűek! Tőlem akár
hupikék törpikék ízűek is lehetnének, akkor sem lenne normális, természetes
ízük. De Csepelt ez nem érdekelte, nagyüzemben itta az epres és csokis
turmixokat. Napközben még ellehetett viselni a dolgot, mert ilyenkor az ember
odafigyel magára. Meg az emésztési folyamataira is. De amint leszállt az éj…
Az emésztés során, mint
azt tudjuk, gázok képződnek az emésztőrendszerben.
Ezeknek távoznia is kell valahol. Teljesen normális, természetes folyamat,
része az emberi anyagcserének. Kivéve, ha valakinek puffad a bele a
kiegészítőktől. Csak később értettem meg, hogy a kollégának milyen gigászi
erőfeszítésébe tellett napközben visszatartania magát. Nap, mint nap komoly
fapofával meredt maga elé a laptopját bámulva, miközben homlokán olykor-olykor
apró izzadtságcseppek jelentek meg. Elmaradhatatlan jelenet volt a hosszú
szürcsölgetés abból a rózsaszín masszából, ami állagával Steve McQueen ’58-as
horrorját juttatta eszembe. Miután bejutott a szervezetbe, dolgozott. Munkálkodott.
Van egy izmunk: a GIR legkülső záróizma, latinul musculus sphincter ani externus. Ezt az izmot mi, emberek
akaratlagosan tudjuk szabályozni. Ennek lényege, hogy az alapvetően is
kontrahált izmot további nyomás alá tudjuk hozni, tehát jobban össze tudjuk
szorítani. A slusszpoén az, hogy ezt csak addig a pillanatig tehetjük meg, míg
éberek vagyunk. Ugorjunk arra a pillanatra, mikor Csepel elaludt. Az a kis
irinyó-pirinyó szelep abban a pillanatban veszített feszességéből.
És megindult az orkán. Előtört a palagáz. Engem úgy tanítottak, hogy férfiember
nem nevet a másik baján. Így hát maradt az akceptáló belenyugvás a folyamatos
tüzérségi zárótűz fojtó ködjében. Hogy az égbe fordulhatott elő ez szegény
csávóval? Mint nagyapám Csepel motorja. Máig nem tudom eldönteni, hogy mi a
veszélyesebb? Az 50-es évek fent említett robbanómotoros slágertermékével
száguldozni, vagy a természetes folyamatokba való ilyen extrém belenyúlás
következményeit elszenvedni?
Tóth Tibor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése