2015. október 7., szerda

A ZKK is felavatta gólyáit

Az ifjú egészségügyi szervező és gyógytornász szakos hallgatók már kora délutántól kezdve izgulhattak a sötétedés után rájuk váró szellemes feladatok, játékos megpróbáltatások és emlékezetes kihívásnak egyértelműen nevezhető etapok miatt. 

Az ifjak a B kollégium épülete előtt gyülekeztek és a leendő gólyapásztorok itt osztották őket öt csapatra. Ezután következtek az est folyamán elmaradhatatlan epizódok (értem ez alatt például a gólyák kelepelését utánzó mozdulatok végtelenségig történő ismételtetését), és a „szebbnél találóbb” és „halkabbnál hangosabb” ilyenkor szokásos nóták nem annyira énekeltetését, mint inkább ordibáltatását. De ez már csak így megy, hisz’ ellenkező esetben honnan is tudhatnák a környező felsőoktatási intézmények gyámoltalan növendékei, hogy a közelben ETK-sok leledzenek.

Eme nem éppen alantas, sokkal inkább dicsőséges tevékenységek folytonos ismételgetésének közepette bocsátották útjukra, azaz egy rövid városi túrára a szervezők a gólyákat. A csoportok eztán útjuk során lépten - nyomon állomásokba ütköztek, ahol természetesen már várták őket a felsőbbéves gólyapásztorok és segítőik.


A feladatok között szerepelt kvíz, amelynek kérdései az egyetemmel voltak kapcsolatosak és a helyes válaszokért cserébe tojásokat érdemeltek ki a válaszadók. Az állomáson azonban csak úgy szerezhettek pontokat a résztvevők, ha ezeket a tojásokat a továbbhaladás előtt egymás fején törték szét.

Voltak persze ezzel szemben ügyességi feladatok is, például liszttel és olajjal töltött lufik kipukkantása, amit párokban hajtották végre az önként jelentkezők és kezeiket nem használhatták a lufipukkantás problémájának megoldása közben. 



A gólyák túrája a sötétedés után a B kollégium épületének tornatermében folytatódott, ahol további feladatok vártak rájuk, amelyeket már a zsűri színe előtt kellett végrehajtani és így szerezhettek további pontokat.

A kora őszi időjárás önmagát meghazudtolva remek időt biztosított az elsőévesek számára, így a tornateremben még nem volt fűtés, azonban a hőség oly’ mértékben nagynak bizonyult, hogy sokan szabadultak meg néhány ’felesleges’ ruhadarabtól. Mindezt természetesen csak olyannyira, ahogy az ilyenkor már csak lenni szokott, tehát kizárólag a feladványok megoldása és a maximális pontszámok elérése érdekében, a ’csapat mindenek előtt’ elvet szem előtt tartva. Ahogy ez ilyenkor már csak lenni szokott..



A zsenge ETK-sok úgy tűnt remekül teljesítenek a legkülönfélébb versenyszámokban is, mindezt a zsűritagok arcáról volt szerencsém leolvasni. Az ezekről a pillanatokról készült fotókat azonban mindenki nagy bánatára megtartom magamnak olyan napokra, mikor valahogy nem úgy indul az a bizonyos reggel. 

A gólyaavatón egyébként hetven - nyolcvan elsőéves vett részt és az első helyezést végül az „Indiánok” csapata érdemelte ki. Mindenki jól szórakozott és képzeljétek hozzá az ilyenkor szokásos köröket, de mi mást mondhatnék, ha egyszer így történt. Ott voltam, szóval higgyetek nekem…

Kaszás Kinga

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése